Belföld

Megvertek egy asszonyt Oroszlányban, a segítségére siető lányát és nőt is összeverték

Három nőt is megvert egymás után egy férfi Oroszlányban. Az egyik nő elvesztette az eszméletét, a másik két áldozat zúzódásos sérüléseket szenvedett. A Tatabányai Járásbíróság letartóztatta a súlyos testi sértés miatt őrizetbe vett férfit, aki már nyolcszor is volt büntetve korábban.

Az ügyészség indítványa szerint a férfi trágár módon szidta az asszonyt, majd ököllel nekiesett. Ekkor a segítségére sietett a másik nő, aki a férfi és az édesanyja közé állt. A gyanúsított ekkor még két alkalommal ököllel, nagy erővel arcon ütötte az anyukát, akinek vérezni kezdett az orra és a szeme alatt is duzzanat keletkezett.

A gyanúsított ezután mellkason rúgta, majd földre lökte az anyja védelmére kelő nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló zúzódást szenvedett.

Ekkor egy harmadik nő megpróbált a bántalmazottak védelmére kelni, azonban a gyanúsított olyan erővel arcon ütötte ököllel, hogy a nő elvesztette az eszméletét és a földre esett. A gyanúsított ezután fejbe rúgta a földön fekvő nőt, aki a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló fejsérülést szenvedett.

A gyanúsított és védője fellebbezett a letartóztatás elrendelésével szemben, így a végzés nem végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik