Belföld

Radikálisan csökkent a menekültek száma, tartaléküzemmódba kapcsolt a BOK központ

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Egyre apad az Ukrajnából Magyarországra érkező menekültek száma, a BOK központban dolgozók szerint volt már olyan időszak is, hogy valaki egyedül árválkodott a csarnokban, írja riportjában a hvg.hu.

A lap által megszólaltatott segítőszervezetek képviselői szerint mostanra az érkezők száma radikálisan csökkent.

Vasárnap, mikor kint voltam a BOK-ban, mindössze egy menekült árválkodott az egész csarnokban

– mondta a lapnak egy a központi, állami szervezéssel működő, segítséget nyújtó helyszínen dolgozó forrás.

A csarnokot állítása szerint elkezdték tartaléküzemmódba helyezni. Erre utal, hogy  menetrendet jelző projektorokat lekapcsolták. A gyereksarokban senki nem volt, a játékok egy részét pedig elkezdték elvinni. Hozzátette, ezen a helyszínen már teljesen esetleges a menekültek feltűnése.

Az egyik koordinátor szerint napi 150–200 ember megy be, az azonban teljesen kiszámíthatatlan, hogy milyen felosztásban. Az ott dolgozók szintén arról számoltak be, egyértelműen leapadt a menekülthullám. Az időközben elszállásolt menekültek pedig elkezdtek hazaszivárogni.

Ujhelyi Sándor önkéntes tolmács a Mandák-házban. Ő a napi tízezres belépési számot elképzelhetetlennek tartja, szerinte naponta 1–2 ezer menekült érkezik már legfeljebb. Elárulta, a MÁV-tól folyamatosan kapják az információt az érkezők számáról. Az, hogy 60–70 fő legyen egy vonaton, már nagyon ritka. 5–10–20 ember, de előfordul olyan is, hogy egyetlen egy.

Az, hogy honnan jönnek, viszont erősen változó. Múltkor Lvivből is jött egy édesanya, gyerekkel. Azt mondta azért, mert a gyerekek egyre nehezebben viselik már a légiriadókat és az orosz helikopterek közelségét

– mondta Ujhelyi Sándor.

A lap szerint egyre aktuálisabb a harmadik országbeli diákok kérdése is, akiknek a következő napokban jár le a tartózkodási engedélye. Őket emiatt a tömeges szálláshelyekről sorra ki is rakják. Ugyan több ezren utaztak keresztül az országon, de néhány százan itt maradtak, ők most online folytatják a tanulmányaikat, és várják a háború végét, hogy visszamehessenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik