Belföld

Agyba-főbe verte az apját a sörözőben, mert gyalogolnia kellett – korhatáros videó

Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki azért verte meg apját, mert gyalog kellett hazamennie a szomszéd faluból.

A Somogy Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a negyvenes éveiben járó férfi tavaly novemberben a szomszédos településre tartott az apjával, és két másik férfival, mert a családfő egy munkát szeretett volna felmérni. A társaság a faluba gépkocsival érkezett, azonban a férfi előbb vissza akart indulni, mint ahogy apja végzett volna, ezért gyalogosan elindult hazafelé.

Az apa a dolga végeztével úgy tért vissza a lakóhelyére, hogy fiát útközben nem kereste, valamint autójukba se vették fel. A fia a gyaloglás végén először a falusi sörözőbe ment, ahol észrevette az ekkora már a kerthelyiségben ülő apját.

A férfi annyira dühös lett attól, hogy apja hazafelé meg sem próbálta felvenni, hogy egyből rátámadt, lerántotta a székről, majd fél percen keresztül többször is megütötte és megrúgta. A családfőnek nyolc napon túl gyógyuló, bordatöréssel járó sérülése keletkezett.

Az ügyészség felfüggesztettet kért a tettét megbánó, büntetlen előéletű férfira azzal, hogy a próbaidő tartamára rendeljenek ki mellé pártfogót, külön magatartási szabályként pedig arra is indítvány tettek, hogy az elkövető tartsa távol magát az apjától.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik