Belföld

Világáról sem tudott az elképesztő ámokfutást rendező tolvaj, amikor felkeltette a helyszínen a rendőr

police.hu
police.hu

Azt sem tudta, melyik bolygón van a férfi, amikor a kistarcsai járőr legszebb álmából ébresztette. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint nem sok gond volt vele, csak egy idegen ház udvarán álló, idegen autó anyósülésén kucorogva szendergett, a másik ülésen pedig a kocsiból összelopott holmikkal tömött táska hevert.

Közleményükben azt írták, hogy egy kerepesi asszony lépett ki hétfőn reggel az otthonából, pillanatokkal később pedig már hívta is a 112-t. Először egyik autójának felkapcsolt világítása tűnt fel, bekukkantva azt látta, hiányzik a rádiós magnó, iratai, gyermeke mozgáskorlátozott igazolványa. A másik kocsiba pillantva meglátta a benne alvó, vadidegen férfit, mellette a megtömött táskát.

A kihívott rendőr azonnal ébresztőt tartott, majd földre vitte az agresszíven ocsúdó és a meneküléssel próbálkozó férfit. Kérdéseire összefüggéstelenül, leginkább a „nem tudom”-mal felelt, gyakorlatilag azzal sem volt tisztában, hogy hol van és mi történik vele.

police.hu

A járőr megvilágosította a homályos részeket, majd lajstromozták a táskája tartalmát: két rádiós magnó, forgalmi engedély, mozgáskorlátozott igazolvány, 260 forint, mobiltelefon töltők, telefontartó, üléshuzat, jégkaparó, üdítők, menetrögzítős visszapillantó tükör és kerti ledes lámpa. A zsákmány kb. 100 ezer forintot ért, a rongálása pedig 40 ezres kárt okozott.

A férfi beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Vallomása szerint az előző estét ismerőseinél töltötte, ahol alkoholt fogyasztott. Vodkát kevert gyógyszerekkel, a koktél pedig elálmosította. Hogy hogyan került ismerőseitől a rendőri ébresztő helyszínére, nem emlékezett, de leszögezte, ő csak aludni akart valahol. A táskájába gyömöszölt zsákmányt pedig találta.

police.hu

Nem sokkal később folytatólagos kihallgatása következett, miután erős volt a gyanú, hogy a településen további hat bűntettet követett el: egy csomag süteményt hóna alá rejtve, fizetés nélkül távozott egy boltból, kitépte egy elektromos kapu kábeleit, egy körbekerített telekre bemászva megrongált egy kisautót, egy utcán parkoló autóbusz kasszáját felfeszítve pedig elvitte a váltópénzt, de a jegyeket és a bérleteket sem hagyta ott, ahogyan az utastérben talált gázolajat sem, amit néhány lépés után, következő helyszínén egyszerűen ott hagyott.

Feltört egy kisteherautót, és egy keze ügyébe került porral oltóval betörte egy másik jármű ablakát. Tönkre tette egy közeli bisztró kamerarendszerét és külső klíma berendezését, majd egy közeli faházat feltörve szerszámgépeket vitt el. Lopásaival és rongálásaival több százezer forintos kárt okozott, mire megérkezett önkényesen választott alvóhelyére.

A 21 éves, tápióbicskei K. Viktort őrizetbe vették, többrendbeli lopás bűntette kísérletének, lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik