Belföld

Újabb őrizetbe vételek az őrző-védős ügyben, 14 főt tartóztattak már le

Egy vagyonvédelmi cég vezetője ellen indult eljárás költségvetési csalás miatt, aki egy erre szakosodott bűnszervezet szolgáltatásait igénybe véve kerülte el az általános forgalmi adó és más közterhek befizetését.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség közleménye szerint a férfit és társát, aki a céghálóban fontos szerepet játszó egyik vállalkozást irányította, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják.

A gyanú szerint az országszerte működő őrző-védő cégek munkavállalóit fiktíven más társaságokhoz jelentették be. A bűnszervezet többlépcsős céghálót hozott létre, melynek legalsó szintjén a foglalkoztatással járó közterheket és a szolgáltatás nyújtása után fizetendő áfát – bár részben bevallották – nem fizették meg. A bűnszervezet tevékenysége leplezésére a cégeket két-három havonta cserélgette, és jutalékért fiktív számlákat is kiállított.

A főügyészség által irányított nyomozásban korábban már három összehangolt akcióban a bűnszervezet 14 tagja került letartóztatásba – annak irányítói, az alattuk végrehajtói szinten levők, a cégeket biztosító ügyvéd és más érintettek – míg több gyanúsított szabadlábon védekezik.

A hétfőn egy a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő, vagyonvédelemmel foglalkozó cég irányítóját, valamint a láncolatban közvetlen a számlákat befogadó vállalkozások alatt álló beszámlázó cég vezetőjét vették őrizetbe. A két férfi 2018 és 2022 között a gyanú szerint több mint 500 millió forintot nem fizetett be a költségvetésnek. A nyomozás adatai szerint a bűnszervezet okozta teljes kár nagysága meghaladja a 3 milliárd forintot. Az ügyészség indítványozta a két őrizetbe vett férfi letartoztatását – tudatta a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik