Belföld

Bekokózva, ételhordóban vitte ki kocsival a cuccot egy budapesti drogkereskedő

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Bekokózva, ételhordóban vitte ki kocsival az anyagot egy  budapesti drogkereskedő. A rendőrök 2020 őszén kapcsolták le Rákosszentmihályon a bódult állapotban vezető 44 éves férfit.

A Fővárosi Főügyészség által közölt vádirat szerint a férfi kábítószerek és új pszichoaktív anyagok kereskedelmével foglalkozott 2020 őszén Budapesten, és a megélhetését is döntően ebből fedezte. Ebben az időben maga is rendszeresen fogyasztott kokaint, amfetamint és ecstasyt.

A terhelt a drogokat és az új pszichoaktív anyagokat nagyrészt a XX. kerületi lakásán tárolta, kisebb részét pedig a gépkocsijában tartotta egy bőrtáskában, illetve egy műanyag ételhordó dobozban.  Az előre megrendelt tiltott szereket ezzel a gépkocsival szállította ki a vevőinek.

ugyeszseg.hu

A férfit 2020 szeptemberében kapcsolták le a XVI. kerületi Szlovák úton, a kocsijában ecstasy tablettákat, valamint kokaint, amfetamint és új pszichoaktív anyagot is találtak. A rendőrök férfi ruhájában a tiltott szerek értékesítéséből származó mintegy 1,6 millió forint készpénzt is megtalálták és lefoglalták.

A lakásából további drogok, és még 3 millió forint készpénz került elő, amit a rendőrök szintén lefoglaltak. A vádlott a fenti rendőri intézkedést megelőzően amfetamint és kokaint fogyasztott, ezáltal bódult állapotban vezette a gépkocsit.

A Fővárosi Főügyészség fegyházbüntetést és vagyonelkobzást kért a jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik