Belföld

Öt év két hónapot kértek a családját éveken át rettegésben tartó nőverőre

Éveken át rettegésben tartotta és bántalmazta a feleségét és a gyermekeit egy Pápa közelében élő 54 éves férfi. A Pápai Járási Ügyészség testi sértés vétségével elkövetett kapcsolati erőszak, zaklatás és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt állítja bíróság elé.

Gulyás Ildikó, a Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy 5 év 2 hónap börtönt és 6 év közügyektől eltiltást kértek a vádlottra arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyalás jogáról.

Az ügyészség arra is indítványt tett, hogy a férfit hat évre tiltsák el minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől melynek során tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, vagy gyógykezelését végezhetné.

A vádirat szerint az elkövető családjában a tekintélyelvűség uralkodott, és a férfi döntéseit a családtagoknak be kellett tartaniuk. A házastársak kapcsolata már a kisebb gyermekeik születése idején, megközelítőleg 2006-tól megromlott, gyakorivá váltak közöttük a viták, a férj pedig rendszeresen lealacsonyító, az emberi méltóságot súlyosan sértő kifejezésekkel illette a feleségét, de volt, hogy bántalmazta is az asszonyt.

Az ügyészég tájékoztatása szerint a viták oka általában az asszony jelentéktelen mulasztása, figyelmetlensége volt, melytől a férfi ingerültté vált, és leggyakrabban tenyérrel arcon ütötte a nőt, de az is előfordult, hogy ököllel esett neki és belé rúgott.

A verbális és fizikális bántalmazások azt követően is folytatódtak, hogy az asszonynál súlyos betegséget állapítottak meg, és az elmúlt év szeptemberétől egyre gyakoribbá váltak. A nő már nem is védekezett, ha bántották, mert attól a férje csak még agresszívebbé vált, később pedig már az egészségi állapota sem tette lehetővé, hogy ellenállást tanúsítson. Az asszonynak a bántalmazások következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A jelenleg kamaszkorú gyermekek a házuk adottságai miatt többnyire fültanúi voltak az édesanyjuk szidalmazásának, becsmérlésének, de olyan is előfordult, hogy a férfi maga számolt be nekik arról, hogy megverte az édesanyjukat, mert nem fogadott szót.

A kiskorúak is tartottak a férfitól, ezért ellentmondás nélkül teljesítették a kéréseit. Nem avatkoztak be a szüleik konfliktusába, és rendszerint arra kérték az édesanyjukat, hogy tegye azt, amit apjuk kér tőle. Az elkövető a három gyermek nevelése során is alkalmazott testi fenyítést, de olyan is előfordult, hogy az egyik hazugságon fogott gyermekét megütötte, leköpte, és a nyakánál fogva rángatta.  

Az ügyészség 5 év 2 hónap börtönt és hat év közügyektől eltiltást kért a férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik