Belföld

Korrupcióval vádolnak 4 adóhatósági kormánytisztviselőt és 14 vállalkozót

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 18 személy ellen a Debreceni Törvényszéken.

A vádirat szerint egy kormánytisztviselő az adóhatóság olyan osztályán dolgozott beosztottként, amelynek feladata a végrehajtási ügyek intézése és végrehajtási cselekmények nyilvántartása volt.

A Központi Nyomozó Főügyészség lapunknak küldött közleménye szerint a kormánytisztviselő 2018 októberét megelőzően jó kapcsolatot alakított ki olyan vállalkozókkal, akik személyükben vagy cégükön keresztül már huzamosabb ideje voltak érintve különböző adóhatósági eljárásokban.

A középkorú férfi az ismeretségi körébe tartozó vállalkozók részére a bizalom és a kapcsolat fenntartása érdekében olyan információkat és adatokat szolgáltatott, amelyek azt a látszatot keltették, hogy neki köszönhető valamely hátrányos jogkövetkezmény elkerülése.

Ezen túlmenően többször – akár külön kérés nélkül – tekintette meg az adózók rendszerben levő adatait, vállalkozott az adott ügy soron kívüli elintézésére, továbbá segítette a kérelmek, nyomtatványok megfelelő kitöltését, elkerülve ezzel a hiánypótlás miatti időveszteséget.

A kormánytisztviselő az ügyintézésbe alkalmanként bevonta a vele bizalmi viszonyban lévő három kollégáját is, akik aktívan közreműködtek az ügyek elintézésében, vagy az adatok hivatali nyilvántartásokból történő kiszolgáltatásában.

A kormánytisztviselő a jogellenes hivatali segítségnyújtásért cserébe rendszeresen – látványos vagyongyarapodást nem eredményező, de a napi megélhetést jelentősen megkönnyítő – jogtalan előnyt kért, az ügyintézés ellentételezéseként például mobiltelefont, vacsorameghívást és különböző nagyobb értékű húskészítményeket fogadott el.

Az ügyben a regionális nyomozó ügyészség összesen négy adóhatósági dolgozóval, valamint tizennégy vállalkozóval szemben emelt vádat. Az ügyészség letöltendő szabadságvesztést, pénzbüntetést és vagyonelkobzást kért a korrupt kormánytisztviselőkre, és valamennyi kormánytisztviselő vonatkozásában indítványozta a köztisztviselői foglalkozástól határozott időre történő eltiltást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik