Belföld

1990 óta hét képviselő hagyta ki a parlament alakuló ülését

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Bár a jól fizető tisztségektől való eleséstől fenyegetik a hétfői alakuló ülést kihagyó és később esküt tevő ellenzéki képviselőket, korábban akár miniszterek és bizottsági elnökök is lehettek a nyitó ülések hiányzói.

Élénk politikai csatározás alakult ki az Országgyűlés jövő heti alakuló ülése körül, egészen pontosan arról, hogy az ellenzéki képviselők részt vegyenek-e rajta, vagy hirdessenek bojkottot, így tiltakozva a díszellenzéki szerep ellen. A vitába a kormánypártok is beszálltak, Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója kijelentette: „Nem árulunk zsákbamacskát, aki nem tesz a parlament alakuló ülésén esküt, az nem viselhet semmilyen tisztséget sem majd”. A tisztségek – házalelnöki, bizottsági elnöki és alelnöki pozíciók, jegyzői posztok – elosztásáról egyébként nem sikerült megállapodnia a kormányoldalnak és az ellenzéknek, így arra Kövér László házelnök tesz majd javaslatot.

Hadházy Ákos momentumos képviselő korábban jelezte, hogy nem vesz részt az alakuló ülésen, és erre szeretné rábírni ellenzéki politikustársait is, de rajta kívül egyelőre csak a Momentum-frakció jelezte, hogy eleget tesz a bojkottfelhívásnak, majd feltételekhez kötötte részvételét az első ülésen és az érdemi parlamenti munkában. Kerestük a Momentum-frakciót, hogy a kormánypárti fenyegetés fényében változtatnak álláspontjukon, de azt üzenték, hogy egyelőre nem kívánnak nyilatkozni.

Ha nem is túl gyakran, de előfordult, hogy képviselők valamilyen ok miatt kihagyták az alakuló ülést, ám ez nem volt akadálya annak, hogy később tisztséget vállaljanak. Az Országgyűlés Hivatala elküldte a 24.hu-nak a statisztikáját, amely szerint

1990 óta hét esetben fordult elő, hogy a megválasztott képviselő nem ment el a nyitó ülésre.

1994.

  • 1994-ben Fodor Gábor, aki az előző ciklus vége felé hagyta ott a Fideszt, és az SZDSZ színeiben került be a parlamentben, egy héttel később tette le az esküjét. Ennek ellenére az akkor alakuló Horn-kormányban oktatási és kulturális miniszter lett. Felhívtuk Fodor Gábort, hogy megkérdezzük, mi volt a hiányzásának oka. – Nehezet kérdezett, ha nem mondja, nem is emlékeztem volna rá. Akkoriban született a gyerekem, talán emiatt nem lehettem ott, vagy egy külföldi út miatt. Eszembe jutott, egy rotterdami konferenciára kellett utaznom, de teljesen biztos nem vagyok benne, elég kaotikus hetek voltak, az, hogy nem voltam az alakuló ülésen, nem is volt téma egyáltalán – idézte fel az akkori időket Fodor, aki arra viszont jól emlékezett, hogy az esküt a parlament elnökének, Gál Zoltán irodájában tette le, szűk körben.

1998.

  • 1998-ban, a Fidesz első győzelmekor négy képviselő is hiányzott az ünnepélyes alakuló ülésről, köztük két fideszes. Mindannyian egy héttel később tették le az esküt. Hörcsik Richárd két bizottságban is helyet kapott ezután, az európai integrációs ügyek bizottságnak és az emberi jogi bizottságnak is tagja lett, nem sokkal később előbbi testület alelnökének is megválasztották. Hörcsik azóta is aktív fideszes képviselő.
  • A másik fideszes hiányzó Gyuricza Béla volt, akit a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárává nevezték ki, a következő évben azonban elhunyt.
  • Kurucsai Csaba kisgazda képviselőt a hiányzás ellenére az európai integrációs bizottság alelnökévé választották.
  • Paszternák László szocialista honatya pedig a foglalkoztatási és munkaügyi bizottságba került be.

2010.

  • Szili Katalin akkori MSZP-s képviselő az első kétharmados Fidesz-többségű parlament alakulásáról hiányzott 2010-ben. Ennek ellenére ő sem maradt bizottsági tagság nélkül, az alkotmányügyi bizottságba ülhetett be a korábbi házelnök, aki ma már miniszterelnöki megbízott az Orbán-kormány jóvoltából.

2018.

  • Hadházy Ákos akkori LMP-s, későbbi független képviselő négy éve tudatosan hagyta ki a nyitó ülést. Közel egy hónappal később, a napirend utáni felszólalásokat követően, üres padsorok között tette le képviselői esküjét. Őt nem is nevezték ki egyik bizottságba sem, de ő akkor is azt vallotta, amit most is hangoztat, hogy nem szabad semmilyen lényegi munkát nem jelentő, ám jól fizető tisztséget elfogadniuk az ellenzéki képviselőknek a jelenlegi Országgyűlésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik