Belföld

Döntött a kormány: július elsejéig maradnak az árstopok

Július elsejéig marad a benzinárstop és az élelmiszerárstop

– jelentette be Orbán Viktor a Facebookon.

A miniszterelnök elmondta, hogy egész Európában nőnek az árak, ennek pedig elsődleges oka a háború. „És amíg a háború nem ér véget, addig az árak nőni fognak. De ezt nem nézzük tétlenül, ezért alkalmazunk árkorlátozást” – tette hozzá.

A kormány február 1-jétől több alapvető élelmiszer árát befagyasztotta. Az élelmiszerárstop érinti:

  • a kristálycukrot,
  • a búzafinomlisztet,
  • a napraforgó-étolajat,
  • a sertéscombot,
  • a csirkemellet, a csirke far-hátat és
  • a 2,8 százalékos UHT-tehéntejet

E termékek árát úgy kellett megállapítani, hogy az nem lehetett magasabb a tavaly október 15-einél.

A portfolio.hu korábbi számításai szerint az árstop elhagyása azt eredményezte volna, hogy:

  • a csirkemell kilónkénti ára megközelítené a 2000 forintot,
  • egy liter UHT tejért pedig vélhetően több mint 320-330 forintot kellene adni,
  • a sertéscomb fogyasztói ára kilónként 1600 forint közelébe emelkedhetne,
  • a finomliszt kilója legalább 270 forintba kerülhetne,
  • a kristálycukornál 300 forint feletti árcédulák lennének a polcokon,
  • az étolaj literenkénti ára pedig óvatos becslés szerint is 950-1000 forintra ugrana.

A kormány tavaly novemberben 480 forintban maximalizálta a benzin és a dízel árát is. A kormányülésen most arról is döntöttek, hogy a benzinárstopot is kiterjesztik július elsejéig. Az üzemanyagok átlagára ársapka nélkül 590-670 forint lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik