Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt vádat emelt a Kalocsai Járási Ügyészség egy helyi nővel szemben, aki tavaly szeptemberben rátámadt az ügyvédjére egy évekkel korábbi, balul elsült ingatlan csereszerződés miatt.
A nő számon kérte az okiratszerkesztő ügyvéden az ügyintézés hiányosságait, majd meglökte és egy hamutállal is megdobta egy belvárosi kávéház teraszán..
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a nő négy évvel ezelőtt egy ingatlan csereszerződés kapcsán ismerte meg az ügyében okiratot szerkesztő ügyvédet. Ennek során egy jelzálogjog ingatlannyilvántartási bejegyzést is töröltetni kellett volna, azonban a jogi képviselő a hiánypótlási felhívásnak nem tett eleget, ezért az ügy elintézetlenül maradt. Emiatt a nő több alkalommal is sikertelenül kereste telefonon, és az irodájában az ügyvédet.
Az ügyvéd két kezét maga elé emelve meglökte a továbbra is támadólag fellépő asszonyt, aki a kerthelyiség egyik asztalának esett. Ezután megpróbálta visszatartani a hangosan szitkozódó támadóját, mire a nő felkapott az asztalról egy cserép hamutálat és az ügyvéd felé dobta. A hamutál az ügyvéd combját eltalálta, majd a földre esve összetört. A nő még egy poharat is felvett az asztalról, hogy annak tartalmát az ügyvédre öntse, de az üres volt.
Az ügyvéd a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett, amely miatt kérte támadója megbüntetését. A nő a közfeladatot ellátó személynek minősülő jogi képviselőt a hatósági eljárása miatt bántalmazta. Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönt kért az ügyvédjére támadó nőre.