Belföld

„Ha lesz szex, ha nem, fizetniük kell neki” – közölte a verőemberekkel fenyegetőző, zsarolással vádolt nő

Getty images
Getty images

Vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy nővel szemben, mert megzsarolta a találkozóra érkező férfiakat.

A főügyészség tájékoztatása szerint az elkövető hamis fényképek felhasználásával ismerkedett meg a neten az áldozataival.  A személyes találkozások alkalmával közölte a férfiakkal, hogy „ha lesz szex, ha nem, fizetniük kell neki”, különben a közelben várakozó, őket figyelő két férfi verését helyezte kilátásba.

Egy alkalommal odalépett az elkövetőhöz és az egyik férfihez a nő élettársa is, aki megerősítette a megverést. A nő továbbá három esetben kihangosított mobilon vonalban volt egy-egy ismeretlen személlyel, akik a fenyegetőzésben segítették a nőt.

A nő az első férfit félreállítva 100 ezer  forintot vett fel az áldozata számlájáról a bankautomatából. A másik esetben pedig a pin kód bevitele után félrelökte a sértettet a termináltól és 15 ezer forintot vett fel a bankszámláról, majd a következő pénzfelvételi kísérletnél megakadt, mert az áldozata elfutott, a pin kódot pedig az elkövető nem ismerte.

A harmadik esetben a férfi 63 ezer forintot vett fel a bankszámlájáról, amivel együtt – a nő pofonjai és rángatása ellenére – bemenekült a közeli művelődési házba. A nő ugyanakkor magával vitte a férfi mobiltelefonját.

A negyedik esetben pedig nyolcezer forintot adott át egy férfi a zsaroló nőnek, valamint átutalt további 142 ezret is egy megadott bankszámlára. Az utolsó esetben a férfi 24 ezret adott át a nőnek és eltűrte, hogy a nő átkutassa az autóját. A nő a kutatással akkor hagyott fel és adta vissza az indítókulcsot a férfinak, mikor a férfi megígérte, hogy hazamennek az otthon tartott készpénzéért.

Az irányt azonban nem hazafelé vették, a férfi a szüleihez hajtott, ahol kiszállt a kocsiból és közölte, hogy hívja a rendőrséget. Az ügyészség a nőt öt, az élettársát pedig egy rendbeli súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt állítja bíróság elé. A nő akár 12 évet is kaphat a halmazati büntetések miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik