Április 22-e, a Föld Napja alkalmat ad elgondolkodni azon, hogy milyen sokat ad nekünk a természet, és hogyan árthatnánk kevesebbet neki. Mára már kutatásokkal is igazolták azt, amit az emberek egyébként is régóta éreztek: a természettel való kapcsolatunknak kiemelkedő szerepe van a fizikai és mentális egészségünk fenntartásában. A biológiai sokféleséget nemcsak azért kell megőriznünk, mert felelősek vagyunk az élővilágért, hanem azért is, mert ez önmagában is jelentősen befolyásolja a mentális állapotunkat. Amikor a természetben vagyunk, oldódik bennünk a stressz, jobb lesz a hangulatunk, javul a koncentrációnk és az immunrendszerünk működése. A környezetünkhöz való kötődésünk valószínűleg veleszületetett, evolúciós alapú. Tehát bármennyire is eltávolodtunk tőle,
Az 1960-as és ’70-es években az Egyesült Államokban megszületett környezetpszichológia tudománya azzal foglalkozik, hogy az ember csak az őt körülvevő épített, természeti, illetve virtuális környezetben, azokkal kölcsönhatásban vizsgálható igazán. Már néhány szobanövény is közelebb hoz minket a természethez és pozitívan tud hatni a lelkiállapotunkra, a túrázás, az erdőben, vízparton vagy hegyen eltöltött idő pedig szinte spirituális élményt is jelenthet.
A természet elsősorban azért van ránk pozitív hatással, és azért tud teljesen kikapcsolni, mert spontán, szabadon, könnyedén szemlélődünk benne, általában nem kell fókuszáltan figyelnünk. Eltávolodunk a megszokott életünktől (fizikailag és mentálisan is), esztétikai élményt élünk át és tágas terekben mozgunk; ezek a tényezők pedig mindig segítenek abban, hogy jól érezzük magunkat.
A természetben lenni gyakran nem környezetbarát
Ha ilyen sokat ad nekünk a természet, miért romboljuk, gyakran akaratlanul is? Közhely, hogy amióta ember él a Földön, próbálja a környezetet leuralni, a saját igényei szerint formálni. A klímaváltozás, a természet károsítása az egyik legfontosabb probléma a világon, de csak ritkán gondolunk arra, hogy a magukat természetkedvelőnek nevező emberek is rengeteget árthatnak a környezetnek.
Sokan, akik elmondásuk szerint szeretik a természetet és ezért minél közelebb szeretnének élni hozzá (egy erdő mélyén, egy hegyen vagy akár kertvárosokban) valójában hozzájárulnak annak pusztításához és szennyezéséhez. Bármilyen kis ökológiai lábnyommal is próbál élni valaki, egy ház, lakás fenntartásához infrastruktúrára van szükség. Lehet, hogy csak a víz- és áramszükségletet, illetve a szennyvízelvezetést kell valahogyan megoldani, de egy kis épület az erdő mélyén már mindenképpen megbolygatja az élővilágot. Valószínűleg azoknak az embereknek a többsége, akik az agglomerációba, a „zöldbe” költöznek, nem elégszik meg a nomád körülményekkel, így a természetes növényzetet felváltja a gyep (rosszabb esetben a térkő), megjelennek a terepjárók, majd az embereket kiszolgáló intézmények.
Bárhol is élünk, azt szeretnénk, ha minden a lehető leginkább kényelmes, „biztonságos” és kontrollált lenne, ezért alakítjuk úgy a környezetünket, hogy nekünk megfelelő legyen. A kikapcsolódást, a pihenést is úgy szeretnénk megvalósítani, hogy a lehető legkevesebb vesződséggel járjon.
A környezetrombolás elfogadásának sok oka van, az egyik jellemző, bár kevéssé ismert a környezeti generációs amnézia: azt az állapotot vesszük magától értetődőnek, amibe beleszülettünk.
A „zöldbe költözés” mellett a szabadban végzett sportok és rekreációs tevékenységek is rombolhatják a környezetet. A quadokat és a motorokat gyakran tiltják ki az erdőből, viszont hegymászásról vagy a terepbiciklizésről sokan nem tudják, hogy művelői veszélyeztett növényeket tehetnek tönkre, állatokat zavarnak meg, és letapossák a talajt.
Sokszor tapasztalható, hogy tömegek zúdulnak rá egy-egy természetvédelmi területre vagy nemzeti parkra. A Normafa például tipikusan olyan zöld terület Budapesten belül, ahol gyakran jelent problémát a túl sok látogató. A téma leginkább a koronavírus-járvány alatt került elő, amikor a kontaktusok számának csökkentése volt a cél, de a természet szempontjából ez a hatalmas emberáradat soha nem szerencsés. A kirándulók egy része ráadásul autóval érkezik, és a parkolók helyett erdei utakat használ; műanyagba csomagolt ételeket visz magával, a kukákat pedig teletölti szeméttel.
A nemzeti parkok látogatói többféleképpen is károsíthatják a természetet. Vannak, akiket egyszerűen nem érdekel, hogy milyen következményekkel jár, amit csinálnak (szemetelnek, leszedik a vadvirágokat), vagy akár illegális tevékenységeket is folytatnak. Mások csak nem rendelkeznek elég információval például arról, hogy nem lenne szabad etetni az állatokat, vagy nem értenek ahhoz, hogyan kellene biztonságosan tüzet rakni. Ha egy nagyobb csoport kirándul, ha sokan kiabálnak, az szintén nem tesz jót az erdőnek, hiszen megzavarja az állatok életét.
Mit tehetünk azért, hogy ha a természetben járunk, óvjuk az élőlényeket? A fentiek alapján úgy tűnhet, mintha a kirándulás, a szabadban sportolás vagy a hegymászás már önmagában is ártalmas tevékenység lenne. Természetesen nem tudunk úgy élni, hogy ne avatkozzunk bele a körforgásba, de a károkat képesek vagyunk csökkenteni. A túrázásra például érdemes felkészülni, és jobb előre tájékozódni, hogy betarthassuk az adott helyen érvényes szabályokat (például a tűzgyújtási tilalmat). Ne térjünk le a túraútvonalról, ne a legnépszerűbb idősávban menjünk, ne hangoskodjunk, ne etessük az állatokat, és vigyük haza magunkkal a szemetünket.
