Hamarosan vádat emelhetnek azzal a két fiatalemberrel szemben, akik tavaly novemberben megkéseltek és kiraboltak egy férfit Budapesten, a Blaha Lujza téren.
A BRFK tájékoztatása szerint egy orvos értesítette a rendőröket, hogy a betege bűncselekmény áldozata lett. A rendőrök azonnal a kórházba siettek, ahol a sérült férfi elmondta, hogy a Blaha Lujza térnél követni kezdte őt két fiatalember, akik később leszólították és az értékeit követelték.
Mivel ennek nem tett eleget, bántalmazták, s egyikük meg is szúrta. A magatehetetlen férfitől elvették a mobiltelefonját és a pénzét is. A budapesti egyenruhások néhány óra különbséggel elfogták mindkét feltételezett elkövetőt, akiket a józsefvárosi kapitányságra vittek.
O. Ádámot és társát, D. Barnabást rablás, valamint súlyos testi sértéssel gyanúsították meg, majd elrendelték a letartóztatásukat. Értesüléseink szerint a 18 éves O. Ádám részbeni beismerő vallomást tett, míg társa tagadta a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.