Pár percen belül két fiatal nőre is rátámadt egy útonálló Kiskunhalason. Egyikük, egy 20 éves lány elmondta a rendőröknek, hogy a városban sétált, amikor mellé kerekezett egy férfi, aki a bicikliről leugorva hátulról lefogta, majd combon vágta, és átkutatta a zsebeit. A támadó nem talált értéket a fiatalnál, ezért továbbállt.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi azonban néhány utcával távolabb ismét akcióba lépett, s rátámadt egy biciklivel közlekedő 24 éves nőre. A férfi mellé hajtott, és megpróbálta ellopni a bringa kosarában lévő táskát. A fiatal nem adta könnyen az értékeit, próbálta magánál tartani a táskát, ám a huzavona közben mindketten elestek kerékpárjukkal.
Az ismeretlen hamar felpattant, magához ragadta a telefont, pénzt és iratokat tartalmazó táskát és elmenekült. A nyomozók rövid időn belül azonosították és elfogták azt a 21 éves helybéli lakost, aki az erőszakos, útonállásszerű bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható. A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.