Belföld

Lefújták, megtépték, és még a harisnyáját, cipőjét, nadrágját is lerángatták egy fiatalnak Szolnokon

Getty images
Getty images

Jogerősen lezárult a Szolnoki Törvényszéken annak a három huszonéves nőnek a büntetőpere, akik közel három évvel ezelőtt brutálisan kiraboltak egy fiatal nőt Szolnokon, a Jubileum téren lévő vasútállomás közvetlen közelében.

A fiatalt többször is arcon ütötték, a haját ráncigálták, majd lenyomták egy padra, dezodort fújtak az arcába, mellkason rúgták, a nyakára térdeltek, és nem csak a táskáját, a pénztárcáját és a nyakláncát vették el tőle, de még a cipőt, a nadrágot és a harisnyát is lerángatták róla.

Tóvizi Ádám szóvivő tájékoztatása szerint a három támadót csoportosan, társtettesként elkövetett rablás bűntettében monda ki bűnösnek korábban a Szolnoki Járásbíróság.  A most 25 éves két nő hét és fél, illetve hét év fegyházat kapott, míg a 21 éves társukat hat és fél év börtönre ítélték. Előbbi kettőt nyolc, utóbbit hét évre tiltották el a közügyektől.

Az ügyészség mindhármuk vonatkozásában tudomásul vette az ítéletet. Az egyik 25 éves nő és védője kizárólag enyhítésért, míg másik két támadó elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott.

A legfiatalabb elkövetőnek ha és fél évről öt évre enyhítették börtönbüntetését, míg a társai sikertelenül fellebbeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik