Belföld

Droggal kínálta a rendőröket egy sofőr, örökre eltiltották a vezetéstől

Örökre eltiltotta a Hajdúszoboszlói Járásbíróság a vezetéstől azt az autóst, aki kábítószerrel kínálta meg a vele szemben intézkedő rendőröket Hajdúszoboszlón. A Debreceni Törvényszék tájékoztatása szerint a bíróság bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségében mondta ki bűnösnek az elkövetőt, és 180 ezres pénzbüntetést is kiszabott vele szemben.

Dobó Dénes tájékoztatása szerint az 53 éves vádlott 2019. november 25-én este tíz után úgy vezette a tulajdonát képező személygépkocsit Hajdúszoboszlón, hogy marihuána befolyása alatt állt. A férfi néhány száz métert tett meg bódult állapotban úgy, hogy még a jármű elakadásjelzőjét is használta és nagyon lassan haladt, majd az út közepén megállt.

Ezt észrevette két férfi, akik rászóltak hogy álljon be a parkolóba, mert akadályozza a forgalmat. A két tanú látta, hogy a sofőr zavart állapotban van, és összefüggéstelenül beszélt, ezért segítettek neki, hogy a kocsival be tudjon állni a parkolóba, majd értesítették a rendőrséget.

A helyszínre érkező rendőrök intézkedés alá vonták a férfit, aki eközben arról kérdezte az egyenruhásokat, hogy van-e szükségük kábítószerre.

A férfi a korábbi előkészítő ülésen először beismerte a bűncselekmény elkövetését, de röviddel később mégis vitatta a vádirat egyes pontjait, majd a bíró kérdésére azt mondta, hogy nem ő vezette az autót, és csak a parkolóban állt. Ezt követően azonban meggondolta magát és újra elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A bíróság a férfi bizonytalanságára tekintettel tárgyalásra utalta az ügyet, mivel a tényállás tisztázása vált szükségessé. A becsatolt igazságügyi szakértői vizsgálat eredménye és a PÁV vizsgálat alapján a vádlott alkalmatlan a gépjárművezetésre. A bizonyítási eljárás végén a férfi beismerő vallomást tett, a tényállást nem vitatta, csak a végleges hatályú eltiltást kifogásolta.

Tóth Katalin bíró az ítélet szóbeli indokolása során súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi büntetett előéletű, valamint szabálysértés elkövetése miatt többször is felelősségre vonták. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését és egy kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a döntést tudomásul vette, a férfi és védője azonban a végleges hatályú eltiltás miatt fellebbezést jelentett be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik