Belföld

Ököllel esett a játszótérre hívott fiúnak, miután nem elégítette ki orálisan

Getty images
Getty images

Garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Mezőkövesdi Járási Ügyészség egy 21 éves férfi ellen, aki február elején ököllel esett egy mezőkövesdi gimnazista fiúnak egy játszótéren, miután nem elégítette ki orálisan.

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy a  vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését, és büntetővégzésben meghozandó pénzbüntetést kért rá az ügyészség.

A 21 éves férfi elhívta a kiskorú fiút a gimi udvaráról azzal az ürüggyel, hogy beszélni szeretne vele. Amikor a férfi a diákkal megérkezett a játszótérre – ahová egyébként más tanulók is elkísérték őket -, felszólította a diákot, hogy térdeljen le, vagy meghal.

Ezután azt is mondta neki, hogy térdeljen le, és elégítse ki orálisan. A fiú nem tett eleget a felszólításoknak, ezért a férfi először tenyérrel arcon ütötte, majd lefejelte. Ezt követően viszont tenyérrel és ököllel is mintegy tizenötször állcsúcson ütötte, majd távozott a helyszínről.

Az ügyészség tájékoztatása szerint férfi nem a szexuális cselekmény kikényszerítése érdekében bántalmazta a fiút, aki nyolc napon belül gyógyuló, az orr zúzódásával járó sérüléseket szenvedett.

A sértett és törvényes képviselője könnyű testi sértés vétsége miatt kérte a férfi felelősségre vonását. Az ügyészség pénzbüntetést kért a diákot összeverő férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik