87,75 százalékos feldolgozottság után 1,09 százalékon áll Gattyán György Megoldás Mozgalma, ezzel kijelenthető, hogy a párt nem fog képviselőt delegálni az országgyűlésbe. Ez a jelek szerint nem szegi kedvét a párt alapítójának, aki szerint amit ők 100 nap alatt elértek, azt még senki nem csinálta meg Magyarországon.
Gattyán az MTI-nek nyilatkozott vasárnap este, nekik elmondta, hogy egy száznapos pártnak, mozgalomnak ez szép eredmény, bár egy kicsit azért többre számítottak.
A kampányhajrát értékelve azt mondta, Budapest közelebb áll hozzájuk, a fővárosi kerületekben jobban állnak, a vidéki régiókban még van feladatuk.
A digitalizációról – mint a kampány fő eleméről – azt mondta, nekik még mindig ez a legfontosabb, de a két nagy politikai tömb is elkezdett ezzel foglalkozni. Arra a kérdésre, hogy el tud-e képzelni együttműködést akár a kormánnyal is, hogy a digitalizációs céljaikat elérjék, azt mondta,
ez egyelőre nem aktuális, de ha bárki kéri tőlük, hogy adják át a tapasztalataikat, tudásukat, vagy nyújtsanak segítséget, nyitottak erre.