Belföld

Legalább öt év fegyházzal lenne elégedett a fellebbviteli főügyészség az iszlamista V. Kende ügyében

M1 Híradó
M1 Híradó

Súlyosabb büntetést kért a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség arra a 3 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélt V. Kendére, aki a vád szerint Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmény elkövetésére készült Magyarország területén.

Csiha Gábor Sándor, a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség annak idején öt évet kért a férfire, és a fellebbviteli főügyészség legalább ilyen mértékű fegyházbüntetés kiszabásával lenne elégedett, mert ez a bűncselekmény rendkívül elvetemült magatartásra utal.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Fővárosi Törvényszék három év nyolc hónap börtönre ítélte és négy év közügyektől eltiltásra ítélte februárban a kecskeméti fiatalt terrorcselekmény előkészülete miatt azzal, hogy feltételesen se bocsáthassák szabadlábra.

Az ítélet szerint a fiatal férfi tavaly  hűségesküt tett az Iszlám Állam terrorszervezetnek, amelynek támogatója is lett. V. Kende merénylet végrehajtását tervezte, s ehhez kereste a célpontokat, és az elkövetés módját.

Az ítélet ellen az ügyész hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabásáért, és börtön helyett fegyház végrehajtási fokozat alkalmazásáért fellebbezett. A terhelt az irány megjelölése nélkül, védője pedig a tényállás téves megállapítása miatt felmentésért fellebbezett.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség fenntartotta az ügyészi fellebbezést, és kezdeményezte a védelmi fellebbezések elutasítását.V. Kende letartóztatásban várja a büntetőeljárás másodfokú befejezését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik