A 2021-2022-es pedagógus- és diák mozgósítási ciklushoz hasonlóan a köz- és felsőoktatás ügye 2010 óta visszatérő témája a politikai tüntetéseknek. A hallgatói szerződések, a „röghöz kötés” ellen tüntettek 2011-2012-ben felsőoktatási és közoktatási hallgatók, valamint szervezeteik, a Hallgatói Hálózat és a Középiskolai Hálózat.
A diák mozgalmárok egyetemfoglalást is végrehajtottak 2013-ban az ELTE BTK épületében. A hazai alternatív, újbaloldali mozgalom aktivista utánpótlását adták az akkori mozgalomban résztvevők. A közoktatás központosítása ellen tiltakoztak pedagógusok, valamint a Tanítanék Mozgalom 2015-2016-ban. Ekkor állította szembe Klinghammer István volt felsőoktatási államtitkár a „borotválatlan, kócos, kockás inges” tanárt az okos, erkölcsös pedagógussal. A kockás ing azóta az oktatási, pedagógus tüntetések egyik jelképe. A másik ilyen szimbólum a 2015-2016-os tanártüntetéseknek az esernyő volt. A 2016. február 13-i és március 15-i, a Kossuth téren tartott tüntetéseken a szakadó eső miatt esernyős tömeg tiltakozott a kormány közoktatási intézkedései ellen.
A felsőoktatáshoz kapcsolódik a CEU ügye is, amely mellett 2017-ben szerveződtek nagyszabású tüntetések. A Független Diákparlament 2018 elején a minőségi oktatásért, majd 2019-ben a Hallgatói Szakszervezettel közösen az ellen tüntetett, hogy kötelező legyen a nyelvvizsga az egyetemi felvételihez. Ezen az eseményen tiltakoztak a diákok a haragos szmájlis transzparensekkel. Az egyetemek alapítványba való kiszervezése és intézményük vélt ideológiai elfogultságának kormányzati vádja ellen tiltakoztak 2020-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói. A koronavírus-járvány általánosan demobilizálta a mozgalmakat, tüntetéseket, ám a tanárok sérelmei inkább csak erősödtek a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése, az online oktatásra való két napos áttérés, az oltás kötelezővé tétele miatt.
A 2010 óta tartó három kormányzati ciklus alatt folytak tüntetések a sajtószabadság (közmédia, Origo, Népszabadság, Index), a környezetvédelem (lokális beruházások, éghajlat), a szociális helyzet (lakhatási szegénység), a bérek, foglalkoztatás területén (korkedvezményes nyugdíjak, fekete ruhás nővér, túlóratörvény) is.
Időről-időre megjelennek az ágazatban hirtelen sérelmek is az átszervezések, központosítás során, ugyanakkor az oktatás olyan mozgalmi ügy, amely az említett sérelmek nélkül is rendre visszatér. Ennek egyik oka, hogy nem megoldottak a szakpolitikai problémák, továbbra is alacsony a tanárok fizetése. Lényeges, hogy erősek az intézményesített érdekvédők, a szakszervezetek az ágazatban, amelyek legitimitását reprezentativitásuk révén nem vitathatja a kormány sem, továbbá szervezeti, szakértelmi, anyagi erőforrást tudnak biztosítani. A szakszervezetek mellett fontos szerepük van a mobilizációban a fentebb említett mozgalmi szervezeteknek is, mint a Tanítanék, a HaHa, KIHA, a Független Diákparlament, illetve az abból létrejött ADOM Diákmozgalom, valamint a munkavállalói és diák érdekeket összekapcsolni kívánó Hallgatói Szakszervezet. A tanárok szerveződését elősegíti továbbá az, amit a mozgalomkutatásban „catnet” koncepciójával írnak le, ami az azonos szakmai kategória (category) és a létező hálózat (network) együttesét jelenti.
A diákok, hallgatók számára viszonylag könnyű a bevonódás, az elsődleges ügyet jelenti a politikai részvétel tekintetében aktív fiatalok számára, hiszen társadalmi tapasztalataikat az oktatási rendszerben szerzik.
Mások mellett Barabás Richárd jelenlegi újbudai alpolgármester, Gulyás Márton Partizán alapító-főszerkesztő, Jámbor András országgyűlési képviselőjelölt is szervezője, aktivistája volt a 2010-es évek eleji hallgatói tüntetéseknek. Az egykori mozgalmárok további közéleti szerepvállalását, valamint az oktatási tüntetések kiterjesztését az is elősegíti, hogy a témára sok egyéb ügy ráfűzhető, mint a jövő generációk lehetőségei, a demokráciára nevelés, a tudásalapú gazdaság, legutóbb pedig a sztrájk kormányzati korlátozása alapján az alapjogok.
Dacára annak, hogy a fenti körülmények elősegítik a mozgósítást az oktatástémájú tüntetésekre, úgy tűnik, csak korlátozott mértékben képesek a diák- és tanármozgalmak eredményeket elérni. A döntéshozók rendszerint akkor érzékenyek a tüntetésekre, ha azoknak lehetséges valamilyen választási következménye. Ez abban az esetben érhető el, ha elég széles a sérelem által érintettek köre, illetve ha a választók jelentős része szimpatizál a tüntetőkkel. Az oktatás azonban nem tartozik a választók elsődleges prioritásai közé. A legtöbben a közvetlen anyagi természetű, megélhetési helyezik előre, ugyanakkor a Republikon Intézet közvélemény-kutatási adatai szerint az oktatás színvonalánál nem csak az egészségügyet, de a korrupciót, a munkaerő elvándorlását, a demokrácia minőségét, és még a környezetvédelmet is többen nevezik meg legsúlyosabb problémaként.
A választók tehát nem különösebben érzékenyek az oktatás témájára, noha a fiatal, diák tüntetők képesek szimpátiát ébreszteni ügyük iránt. A fiatalság összeköthető a romlatlansággal, a jövővel, de ellenkeretezésben a naivitással, tapasztalatlansággal, megvezetettséggel is. Éppen a közvélemény szimpátiája révén érhették el a 2012-es diáktüntetők, hogy ne szűküljenek a keretszámok a felsőoktatásban.
A pedagógusok önmagukban jelentős választói csoportot képviselnek. Nem véletlen, hogy a választások előtt Kövér László már arról beszélt, hogy foglalkozni kell a tanárok fizetésével. A pedagógusok, a diákok és a szövetségek szülők kiállása és kitartása révén tehát érhetnek el szakpolitikai sikereket, ám a következmények kevésbé érinthetik a rezsimet közvetlenül érintő követeléseket, mint a központosítás, a tananyag. Miközben kevesebb sikerrel kecsegtet a rendszer lényegét érintő kritika, paradox módon éppen azok adnak lendületet a szakpolitikai, foglalkoztatási követeléseknek. A kormány nem szeretné, hogy az anyagi helyzetükkel elégedetlenekből rendszerkritikussá váljon 150 ezer pedagógus.
A szerző a Republikon Intézet vezető kutatója
