Sokan hiszik, hogy komoly ügyekkel nem illik viccelődni. Márpedig az elég komoly téma, hogy a Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea CIA-ügynök lenne. Mégsem állhatom meg – még mielőtt belebonyolódnánk a téma jogi aspektusaiba –, hogy megosszam önökkel azt, amit az interneten a „Gyakori kérdések” oldalon találtam. Valaki szavazásra tette fel a következő kérdést: „Szabó Tímea CIA-ügynök a legújabb kiszivárgott felvételek alapján. Megengedhető-e, hogy egy ilyen ember magyar parlamenti képviselő legyen?” A kérdező válaszlehetőségeket is megadott: igen/nem. És íme, néhány „komolyabb” válasz:
- Mi az, hogy CIA-ügynök? Nem Soros-ügynök? Már a narancshuszárokban sem lehet bízni.
- Én is láttam, a békaemberek adtak át neki valamit ürgebőrben.
- Az a gyanús, aki nem gyanús.
Akadnak persze más típusú kommentek is, de azok nem ilyen szórakoztatóak. Mégis a legtöbben Bacsó Péter A tanú című filmjére asszociáltak, ami azért sokat elárul.
Magát a történetet nyilván sokan ismerik. (Mármint Szabó Tímeáét.) A szinte teljes jobboldali sajtó egy – feltehetően összevágott – hangfelvételre hivatkozva és azt idézve állította, hogy a Párbeszéd politikusa CIA-ügynök. Nem sorolnám fel az összes orgánumot, és azok nevét sem, akik személyesen is csatlakoztak e rágalomhadjárathoz, elég az, hogy nekem mindezt el kellett olvasnom. Nem emlékszem, hogy valaha az életemben ki lettem volna téve ilyen megpróbáltatásnak. A lényeg az, hogy Szabó Tímea a II. és III. Kerületi Bíróságon az összes elkövető ellen feljelentést tett rágalmazás miatt, a bíróság pedig már fel is kérte az óbudai rendőrséget a nyomozás lefolytatására. Miként Szabó Tímea fogalmazott a Facebookon: „szinte a teljes magyar kormánysajtót, Rákay Philipet és Deák Dániel politikai elemzőt is megnevezték a hivatalos iratokban”.
Ahhoz, hogy némi betekintést nyerjünk a várható jogi eljárásba, tisztáznunk kell néhány fogalmat. Először talán azt, amit már bizonyára mindenki sokszor hallott, hogy egy közszereplőnek többet kell eltűrnie, mint egy átlagpolgárnak. Azt persze nem kell bizonyítanom, hogy egy politikus, egy parlamenti képviselő közszereplő – ez nyilvánvaló. De mit jelent a „többet” elviselni. Mennyi az a „több”?
Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy ebben a kérdésben két alapjog ütközéséről van szó. Egyfelől a véleménynyilvánítás szabadságáról, másfelől a személyiségi jogok védelméről. Ezekkel a fránya alapjogokkal mindig az a gond, hogy nincs „rangsor” közöttük, nem lehet általánosságban kimondani, hogy az egyik fontosabb lenne, mint a másik. Ezért mindig esetenként kell eldönteni, hogy éppen melyik sérül.
Ezzel kapcsolatban Székely László korábbi ombudsmant idézem:
a közszereplők szűkebb személyiségi jogi védelmének eredete arra a fél évszázaddal ezelőtti amerikai legfelsőbb bírósági döntésre nyúlik vissza, amely rögzítette a sajtó tévedésének jogát a közéleti vitákban, azzal a kikötéssel, hogy ez nem lehet szándékos vagy súlyosan gondatlan.
Vagyis tévedhet a sajtó, de szándékosan – ahogy jelen esetben is – nem sértheti meg még a közszereplő személyiségi jogát sem.
Azután még egy különbségről kell beszélnünk. Ez pedig a becsületsértés és a rágalmazás közötti fontos megkülönböztetés. Ráadásul – csak hogy tovább bonyolítsuk a dolgot – a becsületsértés is kétféle lehet: szabálysértés vagy bűncselekmény.
Aki mással szemben a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, szabálysértést követ el.
Vagyis, ha azt mondom hülye vagy, avagy csak lazán megpofozlak (de ezzel nem okozok sérülést), és te ezt rossz néven veszed, feljelenthetsz szabálysértésért. Ám ha ugyanezt nagy nyilvánosság előtt vagy valakinek a „munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben” teszem, akkor ez már vétség, és 1 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Tehát, ha egy sajtótermékben (nagy nyilvánosság előtt) használok valakire lealjasító, becsmérlő, megalázó kifejezést, legyen az bárki, azért – elvileg – akár már le is csukhatnak.
A Fővárosi Törvényszék jogerősen is bűnösnek mondta ki Szikszai Péter kormánypárti médiacsatlóst és Toót-Holló Tamást, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét becsületsértés vádjában. Büntetésük egy év próbára bocsátás
– közölte egy korábbi Facebook-posztjában Szabó Tímea. A szóban forgó írást a bíróság olyan szinten öncélúan gyalázkodónak ítélte, ami a becsület csorbítására messzemenően alkalmas. „A cikk kizárólag arra szolgált, hogy engem egy kiirtandó állati faj szintjére alacsonyítson”. Még idézőjelben sem vagyok hajlandó megismételni a cikkben (álnéven) írtakat. A próbára bocsátás azt jelenti, hogy a bíróság a büntetés kiszabását egy időre elhalasztja, és ha a vádlott nem követ el újabb bűncselekményt, az eljárást megszünteti, ha pedig ismét szembe kerül a törvénnyel, kiszabja a megfelelő büntetést.
A becsületsértéstől eltérően a rágalmazás mindig tényállítást tartalmaz.
Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Hogy világos legyen a különbség, ha Szabó Tímeára azt mondanám, hogy „hülye” (nem mondom), az az én véleményem lenne róla (nem az), de ha más előtt azt a „tényt” állítanám, hogy veri a gyerekét (nem veri), akkor már egy, a becsületének csorbítására alkalmas valótlan tényt állítanék, vagyis megrágalmaznám. Éppen úgy, mint akik azt a „tényt” állítják, hogy Szabó Tímea CIA-ügynök. Ráadásul, aki mindezt nagy nyilvánosság előtt teszi, az már nem egy, hanem két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Akkor is két évig terjed a szabadságvesztés, ha a valótlan tényt „aljas indokból vagy célból, illetve jelentős érdeksérelmet okozva” állítják. A valótlan, hamis tény állítása ugyanis messzemenően túlmegy a szabad véleménynyilvánítás határán.
Szép kis büntetőeljárás lesz ebből, amikor – ha jól számoltam – 36 vádlott ül majd a vádlottak padján. Az eddig ismertek alapján felmentésben csak akkor reménykedhetnek, ha az bizonyosodna be, hogy Szabó Tímea tényleg CIA-ügynök. A rágalmazási ügyekben ugyanis helye lehet a valóság bizonyításának. Erre akkor van lehetőség, ha „a tény állítását, híresztelését, illetve az arra közvetlenül utaló kifejezés használatát a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolta”.
Nem kétséges, hogy a közérdek indokolná, hogy megismerjük a valóságot. Ezzel szívességet tenne a másik harmincötnek is, mert így őket sem lehetne elítélni. Igaz, az elmúlt tizenkét évben eddig ez még senkinek sem sikerült.
Izgatottan várom, hogy ez a 36 bátor médiaszereplő mikor áll elő a megdönthetetlen bizonyítékaival.
