Belföld

Itt a kormányrendelet az ukrajnai háborúval kapcsolatos katonai intézkedésekről

A magyar kormány engedélyezi – a NATO állam- és kormányfői testületének 2022. február 25-i nyilatkozatában megerősített döntéseire tekintettel – a NATO reagáló erők Magyarország területén szárazföldi és légi úton történő áthaladását az ukrajnai háború miatt, olvasható abban a kormányrendeletben, amely hétfőn délben jelent meg.

E szerint a kormány azt is engedélyezi, hogy Magyarországra, ezen belül a Dunántúlra települjenek a NATO reagáló erők.

A rendelet az Ukrajnába történő áthaladás esetét kivéve engedélyezi a szövetséges fegyveres erőknek az előbbiekbe nem besorolható, a NATO döntésén alapuló áthaladását Magyarország területén szárazföldi és légi úton, valamint szükség szerint Magyarországra történő telepítését, ideértve a gyakorlatokon és kiképzési feladatokon való részvételt.

A kormányrendelet 3. pontja szerint a kormány megengedi azt, hogy Magyarország területén más NATO-tagországokba szállítsanak az ukrán fegyveres erők számára szánt, „a halálos erő célba juttatására tervezett katonai felszereléseket és platformokat”, azt viszont nem, hogy ugyanezeket az eszközöket közvetlenül átvigyék a magyar-ukrán határon, akár szárazföldi, akár légi úton.

A nem halálos erő célba juttatására tervezett felszerelések és készletek, például egyéni védőeszközök, elsősegélynyújtó felszerelések és üzemanyag esetében azonban nem tesznek különbséget, mind a NATO-tagok, mind Ukrajna esetében engedélyezett a közvetlen szállítás. A rendelet végrehajtásában Benkő Tibor honvédelmi miniszter mellett Varga Mihály pénzügyminiszter és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vesz részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik