Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség azzal a román férfival szemben, aki részegen csalinkázott az M1-es autópályán.
A román férfi az ittas állapota miatt teljesen kiszámíthatatlanul közlekedett a sztrádán a forgalmi sávok és a leállósáv között, lehajtott a füves területre, illetőleg a szalagkorlátnak is neki ütközött. Az ütközés során a szalagkorlátban és a járműszerelvényben is anyagi kár keletkezett, azonban a férfi ennek ellenére is folytatta az útját.
A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. A Mosonmagyaróvári Járásbíróság büntetővégzésében bűnösnek mondta ki a férfit a terhére rótt bűncselekményben, és vele szemben 640 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki, valamint 2 év 8 hónapra eltiltotta a közúti járművek vezetésétől.
Az ügyészség tárgyalás tartását kérte a súlyosabb jogkövetkezmény alkalmazása érdekében.