Belföld

Hogyan lehet segíteni az ukrajnai menekülteknek?

Beata Zawrzel / ANADOLU AGENCY / AFP
Beata Zawrzel / ANADOLU AGENCY / AFP

Megrázta a világot az Ukrajna ellen indított orosz támadás. Már csütörtökön tele voltak a hírcsatornák a Kijevet, Harkivot és az érintett nagyvárosokat tömött sorokban elhagyó ukránok fényképeivel. A magyar határra még aznap megérkezett a menekülthullám. Mozgósításba kezdtek a jótékonysági civil szervezetek is, hiszen a legrosszabb forgatókönyv szerint akár 600 ezer ukrán menekült is érkezhet.

Igyekeztünk összeszedni, melyik szervezet hol, kinek, mikor és miben segít, és a legfontosabb: mi hogyan tudjuk támogatni a humanitárius erőfeszítéseket.

Adománygyűjtést hirdetett a Magyar Vöröskereszt is, a 1359-es vonalat lehet hívni e célból, vagy utalni a 10405004-00026548-00000009-es számlaszámra (a közleménybe írjuk bele: humanitárius válság).

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat – a 24.hu-nak küldött tájékoztatása szerint – fölkészítette kelet-magyarországi intézményeit az Ukrajnából érkező menekültek fogadására. Nem nagy létszámú, központi menekülttábort hoznak létre: a máltai intézmények az erre a célra megnyitott helyiségeikben szállásolják majd el az érkezőket.

A menekültek várható létszámát illetően nincsenek becsléseink, de amennyiben megtelnek a helyek, intézményeink újabb ideiglenes férőhelyek kialakításával bővítik tovább a kapacitásokat.

– írták. Közölték azt is, hogy tudomásuk szerint az eddig Magyarországra érkezők az itt élő rokonaiknál, hozzátartozóiknál kaptak szállást. Ukrajnában, Beregszászon is jelen vannak és segítenek, főleg azoknak, akik a körülmények és leállt közszolgáltatások dacára is helyben maradnak. A 11784009-20200776 számlaszámon várják az adományokat, illetve az Adományozz.hu oldalon vagy a 1350-es vonalon.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet is lehet támogatni ezen az oldalon (utalni is lehet, itt vannak a számlaszámok; valamint a 1353-as adományvonal is hívható). Beregszász mellett Lvivben is jelen van a szervezet.

A Baptista Szeretetszolgálat pénzgyűjtő akciójába a 1355-ös adományvonal hívásával (300 forinttal) vagy a 10918001-55555555-55555555-os számlaszámra utalva (Ukrajna közleménnyel) tudunk csatlakozni, sőt egy külön weboldalon is lehetőségünk van rá. Már eljuttattak 3,5 millió forintnyi gyorssegélyt a kárpátaljai partnereknek, a dunántúli központból pedig élelmiszert és egyéb segélyeket csoportosítottak át keletre.

A Magyar Református Szeretetszolgálat nemzeti összefogást hirdetett Ukrajnáért, már útnak is indítottak 800 kilónyi élelmiszersegélyt Beregszászba. Néhány menekültnek szállást is tudnak nyújtani, de várják az adományokat is a 1358-as vonalra, a vonatkozó weboldalon vagy a 10702019-85008898-51100005 számlaszámra (közlemény: Nemzeti Összefogás).

Az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF is a terepen van, azt írják, 7,5 millió ukrán gyerek van most veszélyben. A weboldalon lehet pénzügyi segítséget nyújtani, hogy egészségügyi csapatokat küldjenek, élelmet, vizet, ruhát juttassanak a menekülteknek, akik sátrak, matracok, takarók védelmében húzhassák meg magukat.

Wojtek RADWANSKI / AFP Lengyel katona oszt ételt az Ukrajnából menekülteknek Przemyśl pályaudvarán.

Az ENSZ Ukrajnai Humanitárius Alapjának is lehet adakozni ezen a weboldalon 30, 75, 100 és 200 dolláros összegben (1 dollár jelenleg kb. 330 forintot ér). Az ENSZ ezen alapja a legsérülékenyebb csoportoknak nyújt élelmiszersegélyt vagy épp fedelet a fejük fölé.

A Budapest Bike Maffia az Age of Hope-pal közösen szervezkedik, több százezer forintból népkonyhát állítanak fel az ukrán határnál, ahol főznek, szendvicseket és teát készítenek a rászorulóknak, akik fóliákat és hálózsákot is kapnak a hideg ellen. Szombaton 10-14 óra között lehet adományokat vinni nekik a IX. kerületi Gyáli út 50. alatti Euro Mini Storage-ba. Ezekre van szükség (kérik, hogy ruhát most ne küldjön senki): csomagolt kész szendvicsek, melegétel konzervek, gyümölcslevek, izolációs fóliák, takarók, hálózsákok, termoszok, babaápolási holmik, nedves törlőkendők és tisztálkodószerek.

A Migration Aid menekülteket segítő szervezet önkénteseket keres az ukrán határra, hogy vizet, élelmiszert, esetleg ruhaneműt osszanak. Keresnek olyan szabolcs-szatmári ingatlantulajdonosokat is, akik fel tudnak száraz helyiséget ajánlani az adomány tárolására. Kell még nekik oroszul vagy ukránul jól beszélő fordító, valamint az országból bárki, aki az online szervezési és adminisztrációs feladatokban tud segíteni. Később kiírták, kisbuszokat is keresnek sofőrrel, akik el tudják a határról szállítani a menekülteket, valamint üzemanyagkártyákat is elfogadnak a benzinköltségekre. Mivel fogynak a szállások a menekülteknek, arra is szükség lenne. Az info@migrationaid.org e-mail-címen lehet jelentkezni.

A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica pénzt gyűjt, a 1356-os adományvonalon lehet 500 forintokat adományozni, esetleg a Karitasz.hu oldalon.

A budapesti Golgota Gyülekezet is adományokat gyűjt az ukrán menekülteknek. Úgy kalkulált a kisegyház, hogy egy menekült egy napi szállása és étkeztetése 7500 forintba kerül, így ezzel az összeggel (vagy ennek többszörösével) lehet ezen az oldalon támogatni e célt.

A Krisna-hívők is megkezdik a menekültek étkeztetését – derült ki csütörtöki közleményükből. Részt vesznek azoknak az indiaiaknak az étkeztetésében is, akiket az anyaországuk Magyarországon keresztül akar kimenteni a háborús övezetből. A programot mi is támogathatjuk az Ételt az Életért Alapítvány számlaszámára való utalással (10300002-10631840-49020019), az adományvonal felhívásával (a száma: 13600, ezen a 33-as kódot kell beütni) pedig bruttó 500 forintot juttathatunk a krisnásoknak.

Kárpátalján is zajlik adománygyűjtés, tárgyi adományokat lehet vinni Ungváron a 8-as, a 2-es, 6-os és 19-es iskolákba a Kárpáti Igaz Szó szerint. Alapvetően ezeket a tárgyakat várják 8-20 óra között: matrac, takaró, párna, ágynemű, hálózsák, eldobható étkészlet, higiéniai termékek.

A Facebookon csoportok is alakultak már, például a Segítségnyújtás (Ukrajna)🙏🏻 Допомога українцям nevű csoportban az egész országban gyűjtik a segélyeket (nyilván érdemes itt figyelni arra, nehogy csalóknak adományozzunk). Ők egy táblázatban is összefoglalták a felajánlásokat. A Magyar-Ukrán határhelyzet csoport is átalakulóban van, itt az aktuális átkelési lehetőségek mellett szintén feltűnt már a segítő szándék. Az Ukrajnai hírek csoportot is megéri követni mindezen célokból.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is összeszedte, hogyan segíthetünk a bajba jutottakon.

Végül álljon itt a rászorulóknak rendszeresen főző Heti Betevő adományozási kisokosa, ha ön nem pénzbeli adományban, hanem tárgyiban gondolkodna. Olvassa el, mit, mikor, milyen állapotban és mennyiségben jó adni, hogy valóban hasznára váljék annak, aki menekül:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik