Belföld

Elsikkasztotta a beépítendő alkatrészeket a hajóépítő cég ügyvezetője

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Minősített sikkasztás  és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy hajóépítéssel foglalkozó cég ügyvezetőjeként több mint hétmillió forintos kárt okozott a megbízójának, de az általa képviselt céget is megkárosította.

A 47 éves férfi 2017 márciusában a cég nevében megállapodott egy másik gazdasági társasággal, hogy hajókat épít nekik. Ennek keretében pedig az anyagbeszerzést is vállalta. Az következő két évben a terhelt 13 alkalommal vásárolt a megbízója nevében olyan hajó alkatrészeket – így többek között orrsugár kormányokat, műgyantát, hajócsavarokat és padlóburkolatot –, amelyeket nem épített be az elkészített hajókba, hanem azok jogtalan eltulajdonításával összesen 7 millió 369 ezer forintos kárt okozott a megbízójának.

A férfinak ezen túlmenően azért is felelnie kell a bíróság előtt, mert a képviselt cég számlájáról többször is a saját bankszámlájára utalt pénzt, melynek magáncélra történő felhasználásával további 4 millió 600 ezres kárt okozott.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést és pénzbüntetést kért az ügyvezetőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik