Belföld

Rablást színlelt, hogy börtönbe kerüljön, megvan az ítélet

Rablást színlelt egy kilátástalan helyzetbe került férfi azért, hogy börtönbe kerüljön és legyen hol aludnia. A Komáromi Járási Ügyészség hatóság félrevezetése miatt emelt vádat ellene, és mostanra megszületett az ítélet is.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2020. novemberében elveszítette a munkáját, szállását és a családjával is megszakadt a kapcsolata. Nem látott kiutat a válságos élethelyzetéből, ezért elhatározta, hogy börtönbe juttatja magát, hogy legalább legyen hol aludnia.

Bement a komáromi dohányboltba, ott az eladótól először egy doboz cigarettát kért, majd közölte vele, hogy kéri a bolt bevételét és szándékának nyomatékául kezét a háta mögé tette, azt a látszatot keltve, mintha fegyvert tartana magánál.

Ekkor érkezett meg az üzletbe az eladó férje, akinek az elkövető javasolta, hogy hívják ki a rendőrséget. Amíg az eladó a rendőrséget értesítette, az elkövető nem kísérelte meg elhagyni a helyszínt, megvárta, amíg a rendőrség megérkezik, majd a vele szemben intézkedő rendőrökkel többször közölte, hogy rablást szándékozott elkövetni, és a dohánybolt bevételének megszerzése volt a célja.

A férfi a rablás  kísérletének a látszatát keltette, azonban a valós célja nem az volt, hogy a dohánybolt bevételét megszerezze, és ezzel félre vezette a hatóságot. A Komáromi Járásbíróság 280 óra közérdekű munka büntetést szabott ki az elkövetőre- A büntetővégzés jogerős, azt az ügyész is tudomásul vette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik