Belföld

Belefojtottak a fürdőkádba egy 66 éves férfit Porcsalmán

police.hu
police.hu

Holtan találtak porcsalmai otthonában egy 66 éves férfit kedden. A Mátészalkai Rendőrkapitányság nyomozói kezdték meg a haláleset körülményeinek tisztázását, amihez a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói is csatlakoztak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a nyomozók a helyszíni szemle alapján megállapították, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett, ezt az előzetes orvosszakértői vélemény is megerősítette.

A rendőrök emberölés elkövetésének gyanúja miatt kezdték meg az ismeretlen elkövető felkutatását, és rövid időn belül elfogtak egy porcsalmai nőt, aki egy ideje már rendszeresen látogatta a férfit otthonában.

police.hu

A gyanúsítás szerint a 40 éves J. M.  a 20 éves társával, Á. F. -el együtt kereste fel hétfőn otthonában a férfit, akit altatóval kevert borral itattak le, hogy elbódítsák és megszerezhessék a pénzét és más értékeit. Kutatni kezdtek a lakásban, amit a férfi szóvá tett ezért dulakodás alakult ki közöttük.

A férfit végül betuszkolták a fürdőszobába, és belefojtották a fürdőkádban lévő vízbe. Ezután az így megszerzett közel háromszázezer forint összegű készpénzzel, élelmiszerekkel, illatszerekkel, és élvezeti cikkekkel; kávéval és dohányáruval távoztak. A nyomozók a nőt és a férfit elfogták tegnap..

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói  nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsították meg a párost, és kezdeményezték a letartóztatásukat. A rendőrök a gyanúsítottak lakóhelyét átkutatták, ahol az áldozatuktól eltulajdonított élelmiszerek egy részét megtalálták és lefoglalták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik