Belföld

Elmeorvos vizsgálja a volt barátnőjét megvakító hencidai férfit

police.hu
police.hu

Elmeorvos vizsgálja azt a minősített emberölési kísérlettel gyanúsított 33 éves férfit, aki két és fél héttel ezelőtt megöléssel fenyegette, majd mindkét szemére megvakította a volt barátnőjét Kemecsén – tudtuk meg Szilágyi Lászlótól, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség csoportvezető ügyészétől, amikor az üggyel kapcsolatban érdeklődtünk.

A gyanúsítás szerint Gy. Attila egy lakóház melletti szántóföldön a földre lökte a 22 éves kisgyermekes exét, majd összeverte és puszta kézzel kinyomta mind a két szemét. A fiatal nő látását sajnos már a gyors orvosi segítség ellenére sem lehetett megmenteni.

Kapcsolódó
Sajnálja a hencidai férfi, hogy kinyomta a volt barátnője szemét, letartóztatták
Az emberölési kísérlettel gyanúsított Gy. Attilát a héten állították volna bíróság elé, mert fogva tartotta korábban a most puszta kézzel megvakított párját. Ezt mondta a vallomásában.

Az emberölési kísérlettel gyanúsított férfi azt mondta az elfogása után, hogy nem emlékszik a történtekre, és nagyon sajnálja az esetet. A folytatólagos kihallgatására viszont még nem került sor a szóvivő tájékoztatása szerint. 

A fiatal nő testvére korábban azt mondta, hogy Gabriellát védett házba vitték a szörnyűség után, és az állkapcsa, a szájürege és a nyelve nagyon csúnyán megsérült. Az ügyész ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy orvosszakértők vizsgálják a sértett sérüléseit.

Gy. Attilának egy másik barátnője ellen elkövetett bűncselekmény miatt is felelnie kell, mert egyszer erőszakkal elvitte kocsijával az exét Kemecséről Hencidára. Ebben az ügyben már vádat is emeltek ellene felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik