Belföld

Sajnálja a hencidai férfi, hogy kinyomta a volt barátnője szemét, letartóztatták

police.hu
police.hu

Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság azt a Gy. Attilát, aki megöléssel fenyegette, majd mindkét szemére megvakította a volt barátnőjét kedden Kemecsén, miután a 22 éves lány nem akart kibékülni vele.

Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség csoportvezető ügyésze az üggyel kapcsolatos érdeklődésünkre azt mondta, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával, és egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását bűnismétlés veszélye miatt, és azért mert megszökött. A szóvivő elmondta még, hogy az emberölési kísérlettel gyanúsított férfi nem tett érdemi vallomást a kihallgatása során.

Azt mondta, hogy nem emlékszik a történtekre, és nagyon sajnálja az esetet

– mondta Szilágyi. A brutális bűncselekménnyel gyanúsított férfi ellen egyébként már vádat is emeltek egy másik ügyben, amit ugyancsak a volt barátnője sérelmére követett el.

police.hu

Itt felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolják, mert erőszakkal elvitte kocsival a fiatal lányt Kemecséről Hencidára. Pont a héten tárgyalták volna az ügyet, de a rettenetes bűncselekmény és a hajtóvadászat miatt ezt nem tudták megtartani. 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya továbbra is aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt folytat büntetőeljárást a mostani ügyben.

A megalapozott gyanú szerint a férfi egy lakóház melletti szántóföldön a földre lökte a lányt, bántalmazni kezdte, majd puszta kézzel kinyomta mind a két szemét, miközben azzal fenyegette, hogy megöli.

A lány elvesztette az eszméletét a bántalmazás során. Amikor a nő rokonai rokonai kiszaladtak a házból, a férfi elmenekült a helyszínről. A fiatal nő látását sajnos már a gyors orvosi segítség ellenére sem lehetett megmenteni.

A 33 éves Gy. Attila elmenekült a bűncselekmény után, végül egy hencidai ingatlanban találták meg a szekrény mögötti pokrócok alatt. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és letartóztatta a férfit. A végzést mindenki tudomásul vette, így az végleges.

Kapcsolódó
Emberölési kísérlettel gyanúsították meg a volt barátnője szemét kinyomó hencidai férfit
Megerősítette a rendőrség, hogy mindkét szemét elvesztette a lány. Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítják a férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik