Belföld

Tagadja nagynénje megölését a göncruszkai férfi – letartóztatták

police.hu
police.hu

Letartóztatta a bíróság azt az 55 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy vasárnap délután leszúrta a 72 éves nagynénjét egy vita során.

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett a főügyészség indítványával és szökés, elrejtőzés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye miatt elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzést, a ügyész, a terhelt, és annak védője is tudomásul vette, így az végleges.

Az ügyész kérdésünkre elmondta még, hogy a gyanúsított elismerte, hogy gyakran veszekedett a nagynénjével, és a vallomása szerint ennek az alkohol vásárlása volt az oka.

Azt mondta, hogy a nagynénje ezúttal is elküldte italért, de ő nem ment, és ezen megint összevesztek. Állítása szerint ezután bement a saját lakrészébe, és fogalma sincs arról, hogy ki szúrta meg a hozzátartozóját.

– mondta a férfi vallomásával kapcsolatban az ügyész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik