Belföld

Elek István: Novák Katalin alkalmatlan államfőnek

atv / youtube
atv / youtube
Szerinte csak az egyenes beszéd hozhat eredményt az ellenzéknek.

Iványi Gábor és Róna Péter mellett Elek István neve is felvetődött ellenzéki államfőjelöltként. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az író, közíró, politikus azt mondta, ez meglepte, csak a sajtóból értesült róla, hivatalosan nem keresték meg.

Szerinte csak olyan programmal érdemes elvállalni a jelölést, amit biztosan elutasít a kormánypárti oldal, az ellenzéknek csak olyan jelöltet szabad állítani, aki nem akar ennek az önkényuralmi rendszernek a köztársasági elnöke lenni. Elek István azt tanácsolta a későbbi, hivatalos jelöltnek, hogy az államfőválasztás napján, amikor felszólalhat 15 percben, nagyon őszintén mondja el,

2013 tavasza óta ez egy önkényuralmi rendszer, amely egy lopakodó államcsíny keretében jött létre.

Orbán Viktor egykori főtanácsadója szerint egy köztársasági elnöknek jelenleg csak az lehetne a funkciója, hogy közreműködik  az alkotmányos demokrácia visszaállításában. Novák Katalin alkalmatlanságának egyetlen, de fontos mutatója éppen az, hogy elvállalta a kormánypárti oldal jelölését, amivel az alkotmányosan illegálisan létrehozott rendszer fenntartására kérték fel – tette hozzá.

Kapcsolódó

Elek István szerint az ellenzéknek nyíltan kellene beszélnie arról, miként akarja visszaállítani a jogállamiságot, mert csak az őszinte, egyenes beszéd hozhat eredményt. Azt mondta, muszáj lenne azt is megmondani, hogy az Európai Unió közepén egy olyan világbotrány történt, amit csak rendkívüli megoldással lehet orvosolni. Szerinte az alkotmány ellenállási paragrafusa alapján csak azokat a törvényeket kellene megsemmisíteni, amelyek egyértelműen a kizárólagos hatalomra törekvés miatt születtek meg.

Kapcsolódó
Fleck Zoltán: Sunnyogni, hallgatni nem nagyon lehet
Márki-Zay Péter közjogi tanácsadója lapunknak kifejtette, mi várható áprilistól ellenzéki siker esetén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik