Közélet

Újabb ellenzéki államfőjelöltek neve szivárgott ki

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Róna Péter és Elek István neve került elő.

Iványi Gábor mellett Róna Péter és Elek István neve is felmerült ellenzéki államfőjelöltként – szellőztették meg az atv.hu forrásai. A hírcsatorna úgy tudja, hogy Róna Pétert a Jobbik jelölte, de az egykor az LMP-vel szoros kapcsolatban álló, 80 éves közgazdász jelölése ellen a Párbeszéd tiltakozott. Azt is írják, hogy a 67 éves Elek Istvánt több ellenzéki párt nem támogatta.

Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt tegnap, szintén az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondotta, hogy öt név merült fel ellenzéki államfőjelöltként. A televízió hírportálja állítja: forrásai megerősítették, hogy Iványi Gábor jelölését a Jobbik torpedózta meg.

Hétfőn a Telex nyomán számoltunk be arról, hogy több ellenzéki párt és Márki-Zay Péter is támogatná Iványi Gábor lelkész államfői jelölését.

Az ellenzéki pártok döntésének várhatóan nem sok jelentősége lesz az eredmény szempontjából, mert a Fidesz–KDNP kétharmados többséggel akadály nélkül tudja megválasztani köztársasági elnöknek Novák Katalint. Ha bármi gyakorlati jelentősége mégis van annak, hogy az ellenzék jelöl-e valakit a pozícióra, akkor az az, hogy a hivatalosan nyilvántartásba vett köztársaságielnök-jelöltek tizenöt perces felszólalási lehetőséget kapnak a parlamentben a szavazás előtt. Ilyen módon az ellenzék jelöltje – bárki is legyen az – lehetőséget kapna arra, hogy az Országgyűlés nyilvánossága előtt tartson beszédet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik