Belföld

Letartóztatták a budai milliárdos megölésével gyanúsított két férfit

police.hu
police.hu

Letartóztatta a Pécsi Járásbíróság azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy budapesti milliárdost másfél évvel ezelőtt Báron. A gyilkosságot tűzesetnek álcázó két férfit előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból, társtettesként elkövetett emberöléssel gyanúsították meg.

A nyomozás eddigi adatai szerint a két gyanúsított rátelepedett a vállalkozó életére, hogy megszerezzék a vagyonát és a vagyontárgyait. A férfi a gyanúsítottak tevékenysége miatt 2020 augusztus 10-én meghalt. egyikük azonban felgyújtotta a kastélyát, hogy leplezze a bűncselekményt és eltüntesse a nyomokat.

Korábban az Átlátszó írt arról, hogy egy budai milliárdos az, aki bennégett a Fehér-kastélyban. A Dunántúli napló pedig azt közölte anno, hogy egymás után négyszer is tűz volt a helyszínen.

A gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyú, ezért szökésüktől, elrejtőzésüktől lehet tartani, valamint attól is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén az eljárásban résztvevő más személyek befolyásolásával megnehezítenék, vagy meghiúsítanák a bizonyítást. Ezekre figyelemmel a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

A gyanúsítottak és védőik fellebbeztek a döntés ellen, így a végzés nem végleges.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik