Belföld

Beismerte tettét a férfi, aki macsétával szúrt hátba egy tanárt az 50-es villamoson

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Az előkészítő üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken annak a T. Istvánnak a büntetőpere aki 2019 decemberében hátba szúrt egy diákjaival utazó általános iskolás tanárt Budapesten, az 50-es villamoson.

A  40 éves férfi a Béke tér és Határ út között közlekedő 50-es villamoson utazott. A Szarvas csárda téri megállónál felszállt egy budapesti általános iskola pedagógusa, és az általa kísért 17 fős nyolcadikos osztály.

A tanár és a diákok felszállását követően T. István hangon sérelmezte, hogy az egyik diák felszállás közben hozzáért. Ezt meghallva, a gyerekeket kísérő tanár a férfihez lépett, aki erre káromkodva kérdezte meg tőle, hogy mit akar.

A tanár közölte vele, hogy ő a diákokat felügyelő tanár, és kérte a férfit, hogy nyugodjon meg, mert úgyis mindjárt leszállnak. A vád szerint a férfi ekkor elővett a kabátja belső zsebéből egy 32 cm hosszú pengéjű machetét, és annak hegyét a tanár nyakához érintette, miközben közölte vele, hogy el fogja vágni a torkát, majd az állkapocs alatt meg is sebesítette vele a pedagógust. A kést T. István ezután elemelte a sértett nyakától.

Ekkor a pedagógus úgy döntött, hogy a következő megállóban leszáll a diákjaival, ezért hátat fordított T. Istvánnak, aki ekkor a machetével hátba szúrta. A tanár nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban az elkövetés eszközére, módjára, az erőbehatás nagyságára és a támadott testtájékra figyelemmel, a támadás a kialakultnál súlyosabb, életveszélyes sérülés okozására is alkalmas volt.

T. István már a nyomozati szakban elismerte a felelősségét. Azt mondta, hogy ideges volt és nem állt szándékában sérülést okozni a tanárnak, hanem csak meg akarta őt ijeszteni. A mostani előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét,  de nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról, ezért a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet, amelyet nyomban meg is tartott.

A bíróság ezt követően meghallgatta a vádlottat, és a tanárt, valamint vallomásokat és iratokat ismertetett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik