Belföld

Tucatnyi rendőrautó üldözött egy fiatal ámokfutót Budapesten, két ember megsérült

Tucatnyi rendőrautó üldözött péntek hajnalban egy ámokfutót Budapesten, a XVII. kerületben. Egy rákosvidéki Facebook csoportban több videó is látható a nem mindennapi Pesti úti autósüldözésről. A Telex az esettel kapcsolatban azt írja, hogy azért akarták megállítani a 16 éves sofőrt, mert forgalommal szemben közlekedett XV. kerületi Páskom parknál lévő egyirányú úton.

A lap megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a sofőr a megállítási kísérlet ellenére továbbhajtott, majd nekiment egy rendőrautónak, és elsodorta a mellette álló rendőrt, aki könnyű sérüléseket szenvedett. Ezután több rendőri egység is követni kezdte a száguldozó sofőrt, aki a jelzéseket is figyelmen kívül hagyta.

A fiatal ezután még egy rendőrautónak nekiütközött, majd innen is továbbhajtott, végül hajnali három körül a XVII. kerületi Békás-szorosnál sikerült megállítaniuk. Ekkor derült ki, hogy az autóban hárman utaztak, a sofőr egy 16 éves fiú volt, akinek nincs jogosítványa.

Hozzátették az akció során az egyik, megkülönböztető jelzéssel haladó szolgálati gépkocsi elütött egy elé lépő asszonyt, akit a mentők súlyos sérülésekkel vittek kórházba. A baleset körülményeit az ügyészség vizsgálja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik