Belföld

Pohárral okozott életveszélyes arcsérülést, letartóztatták

Életveszélyes sérüléssel zárult egy közös italozás egy Pest megyei településen. A hajléktalan életmódot folytató férfi a felszólítás ellenére sem jelent meg a gyanúsítotti kihallgatása során. Elfogatóparancs után előállították, majd letartóztatták.

A Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása szerint a férfi a közel két évvel ezelőtti bűncselekmény idején egy családi házban élt együtt két másik férfival. Az ominózus nap vendégségbe érkezett hozzájuk a későbbi áldozat, akivel együtt italozgattak a nappaliban.

Egy idő után a terhelt átment egy másik helyiségbe, ahol egy fotelba ült. Nem sokkal később a gyanúsított és a vendég között szóváltás alakult ki, amely először enyhébb tettlegességig fajult. A terhelt ököllel fejbe vágta a vendéget, majd eltört az arcán egy poharat.

A bántalmazott férfi nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az orvosi szakvélemény szerint a sérülések következtében érzéskiesésben megnyilvánuló súlyos egészségkárosodás és az arc hegesedése miatti esztétikai károsodásként maradandó testi fogyatékossága lett. Az ügyben eljáró nyomozási bíró az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte az elkövető letartóztatását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik