Mohos Márton / 24.hu
Belföld

Márciusig letartóztatásban marad a végrehajtók elnöke

90 nappal meghosszabbították a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke és két társa letartóztatását – közölte a 24.hu kérdésére a Fővárosi Törvényszék csütörtökön. A szerdai döntés eredményeként Schadl György március 8-ig letartóztatásban marad.

Ahogy arról korábban beszámoltunk: hetekig hírzárlat övezte, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét letartóztatták. A hírek szerint Schadl Györgyöt a repülőtéren fogták el feleségével együtt, amikor Dubajba készültek utazni.

Kedden aztán kiderült: Völner Pál igazságügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte Polt Péter legfőbb ügyész hivatali vesztegetés és más bűncselekmény miatt. A gyanú szerint a fideszes politikus hosszabb időn keresztül alkalmanként 2-5 millió forintot kapott a MBVK letartóztatásban lévő elnökétől. Völner később tudatta, hogy lemond államtitkári posztjáról.

Az ügyben jelenleg tizenkét gyanúsított van – közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtó-helyettes. Az ügyészség kedden azt közölte, hogy hat gyanúsított letartóztatásban van, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll. A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön érdeklődésünkre tudatta, hogy a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény folyamatban lévő ügyben a kihallgatott nyolc végrehajtón, köztük a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökén és a végrehajtó-helyettesen kívül más hivatalos személy vagy közéleti szereplő kihallgatására nem került sor. (Völner Pál csak a mentelmi jogának felfüggesztése után gyanúsítható meg.)

Egy korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy Völnernek szinte teljhatalma volt a végrehajtói kar fölött, jóváhagyása nélkül lényegében semmiről sem dönthettek, az új végrehajtói álláshelyek létesítésére, a régiek megszüntetésére is ő tehetett javaslatot a miniszternek.

A Völner-üggyel kapcsolatos korábbi cikkeinket itt olvashatják.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.