Belföld

Karácsony Gergely: A Fidesznek az az érdeke, hogy azt a látszatot keltse, egyik kutya másik eb

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Abból is látszik, hogy milyen sorsdöntő választás előtt állunk, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ne veszítsen, erről beszélt Karácsony Gergely főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A politikus szerint az élelmiszerárstop nem egy olyan eszköz, amit feltétlenül el kell vetni, de ez nem fogja megoldani azt, hogy hazánkban brutális az infláció.

A főpolgármester úgy látja, a Fidesz egy akkora adósságot növeszt a választási kampány hevében, ami sokkal nagyobb, mint amit el kellett lapátolni 2010-ben, pedig akkor volt egy gazdasági világválság. Visszautasította, hogy a korrupció tekintetében mindegy, hogy a jelenlegi kormány vagy az ellenzék van hatalmon.

A Fidesznek az az érdeke, hogy azt a látszatot keltse, hogy egyik kutya másik eb, ezért minden ügyre rákontráznak, az a stratégiájuk, hogy a politikával kapcsolatos undort szétszórják a társadalomban

– fogalmazott.

A Városháza-üggyel kapcsolatban azt mondta: jövő héten lesz a meghallgatása, szerinte ennek az ügynek a végére ezzel pontot tesznek, bár, mint fogalmazott, már rég pont van a végén.

A főpolgármester szót ejtett arról is, úgy érzi, politikai szándék van arra, hogy Budapestet szembeállítsák a többi településsel, az úgynevezett vidékkel. Eltelt 30 év a rendszerváltás óta, de azt senki nem veszi azóta sem figyelembe, hogy Budapest a közigazgatási határán kívül folytatódik, a buszvonal, a vízvezeték nem ér véget a városhatáron.

Az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban a főpolgármester úgy számol, hogy jövő héten leadják az íveket. Mint mondta, az ember mindig jobbat remél, de az, hogy ebben az időszakban az emberek megmozdultak, szerinte fontos eredmény.

Karácsony Gergely arra a kérdésre, hogy mikor lehet megtartani ezt a népszavazást, azt mondta: ha a Fidesz bátor, akkor április 3-án lehet ebből népszavazás. De ha a Fidesz ezt nem akarja, akkor el tudja érni, hogy aznap ne tarthassák meg.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik