Belföld

Betörték a sörszagú kuncsaft fejét a prostituált rokonai

Szex nélkül maradt, és még jól el is verték a légyottra érkező férfit egy prostituáltnak a rokonai. A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete, zsarolás és kitartottság miatt emelt vádat a nővel és a két férfival szemben.

A prostituáltként dolgozó nő az interneten hirdette magát. Erről az élettársa és bátyja is tudott, és az így megkeresett pénzből is részesültek. Tavaly nyáron a nő átvette a kuncsafttól a 15 ezer forintot, de a szexuális szolgáltatás nyújtására már nem került sor, mert a nő sörszagot érzett a vendégén.

Távozásra szólították fel a férfit a bátyjával és az élettársával, de a pénzét nem adták vissza. A kuncsaft nem akart távozni a pénze nélkül, ezért a nő élettársa arcon ütött, bátyja pedig azt kérte a nőtől, hogy hozza a baseball ütőt. A nő ekkor egy baltanyéllel tért vissza, amivel a bátyja fejen és karon ütötte a férfit. A pórul járt kuncsaft végül vérző fejjel menekült ki a lakásból.

A bántalmazás következtében a férfi jobb alkarjának zúzódását és homlokcsontjának benyomatos törését szenvedte el. A koponyacsont törése súlyos sérülésnek minősül, emellett a bántalmazás jellege alkalmas volt arra, hogy életveszélyes sérülést okozzon. A halmazati szabályok miatt akár 12 év is kiszabható ezért a bűncselekményért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik