Belföld

Polt Péter: Völner-ügyben minden gyanút kivizsgálnak

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
Szél Bernadett kérdezte arról, az eljárás kiterjed-e a volt államtitkár lobbitevékenységére is.

A független képviselő felidézte, nyáron egyik írásbeli kérdésére Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára maga válaszolta azt, hogy

»Dr. Völner Pálnak, a térség országgyűlési képviselőjének kitartó és hathatós munkája nyomán« végre meg fog épülni az M100-as gyorsforgalmi út.

A kilométerenként 14 milliárd forintba kerülő gyorsforgalmi út mintegy felét a Dömper Kft. vezette konzorcium fogja megépíteni 220 milliárd forintért, ami Szél Bernadett szerint azért érdekes, mert a válaszonline.hu szerint a cégtulajdonos Abronits Róbert egy másik vállalkozása Völner Pál családjával hozható kapcsolatba.

Polt Pétertől ezért Szél Bernadett azt kérdezte:

  • Kiterjed-e a Völner Pál ellen hivatali vesztegetés elfogadása miatt indult nyomozás a volt miniszterhelyettes építőipari lobbitevékenységére is?
  • Ha igen, vizsgálják-e a Völner-Abronits kapcsolatot és azt, hogy a Dömper Kft. vezette konzorcium milyen körülmények között nyerte el az útépítési munkát?
  • Ha vizsgálják, akkor hol tart a nyomozás?

Polt Péter legfőbb ügyész válaszában emlékeztetett rá, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vesztegést állítva befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz Völner Pál és társai ellen.

A folyamatban lévő nyomozás kiterjed minden olyan közvádra üldözendő bűncselekmény vizsgálatára, melyre vonatkozóan az eljárás során bűncselekmény gyanúját keltő adatok keletkeznek.

Völner Pál ügyében egyébként Szél Bernadett két tárcánál is rákérdezett, az elmúlt években mikor, kik és miről egyeztettek a volt miniszterhelyettessel a hatáskörébe nem tartozó oktatási és energetikai ügyekben. A független képviselő Facebook-oldalán azt írta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma az adatkérésére sem sietett tisztázni magát a korrupciós vádak alól.

Azt írták, hogy

nem kötelesek adatgyűjtésre és »új, minőségileg más adat« előállítására. Vagyis szerintük annak tisztázása, hogy az EMMI részt vett-e Völner korrupt ügyleteiben, » minőségileg más adat«.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium öt kérdéséből egyre  válaszolt. Azt írták, a Mátrix Oktatási Központ nem nyújtott be hozzájuk engedélykérelmet, nem írtak ki energetikai pályázatot Völner kérésére.

A Népszava kedden arról írt, a Központi Nyomozó Főügyészség többszöri kérdésére sem indokolta meg, miért van szabadlábon Völner Pál, aki így bejárhat a Parlamentbe szavazni, miközben a vesztegető végrehajtókat már őrizetbe vették. A lap idézte azokat az ügyeket, amelyekre hivatkozva az ellenzéki pártok úgy vélik, az ügyészség biztosítja a Fidesz-frakciónak a kétharmadot.

Kapcsolódó
Híd a munka világába: 110 tanút már kihallgattak
1,6 milliárd forintot nyúltak le. Polt Péter ezt „bonyolult ténybeli és jogi megítélésűnek” tartja, ezzel magyarázza, hogy 2016 óta nem sikerült lezárni az ügyet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik