Belföld koronavírus

Vádat emeltek a férfi ellen, aki a Honvédkórházban agyonszúrt egy beteget

Vádat emelt és kényszergyógykezelést indítványozott az ügyészség annak a férfinak az ügyében, aki tavasszal egy fővárosi kórházban halálra szurkált egy alvó betegek – tudatta közleményben a Fővárosi Főügyészség kedden.

A vádirat szerint a 38 éves külföldi férfi március 13-án a délutáni órákban egy VI. kerületi kórházban először betegtársát fojtogatta, majd két sebészollóval az őt megfékezni próbáló ápolónőre támadt, megpróbálta mellbe szúrni, azután a szomszéd kórteremben ollókkal súlyosan bántalmazott egy altatásban lévő nőt, aki néhány nap múlva belehalt sérüléseibe.

A dühöngő vádlottat a kórház biztonsági őreinek sikerült megfékezniük. A vádlott az egyik őr mellkasa felé szúrt, aki könnyebben megsérült.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben többszörösen minősülő – közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett – emberölés kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Ha egy sértett életét veszti, és emellett más emberekre is ölési szándékkal támad az elkövető, további halálos eredmény azonban nem következik be, akkor a bűncselekmény minősítése több emberen elkövetett emberölés kísérlete.

Az igazságügyi elmeorvos szakértő szerint a vádlott kóros elmeállapotú, emiatt nem büntethető. Ezért indítványozta az ügyészség, hogy a bíróság, a vádlott felmentése mellett rendelje el kényszergyógykezelését, amely határozatlan ideig tartó büntetőjogi intézkedés a társadalom védelme és a vádlott gyógyítása érdekében. A vádlott jelenleg előzetes kényszergyógykezelés alatt áll – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A rendőrség december elején, a nyomozás lezárásakor azt közölte: a kínai férfi a Honvédkórház Covid 2-es intenzív osztályán követte el cselekményeit, áldozata egy 54 éves mélyaltatásban lévő nő volt. Az elkövető nem tett vallomást.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik