Belföld

Kövér kabinetfőnöke cáfol, de nem azt, hogy családja használja a külhoniaknak szánt pénzből vett budai lakást

MTI/Kovács Attila
MTI/Kovács Attila

Sajtóközleményt juttatott el az Országgyűlés sajtófőnökén keresztül az állami hírügynökségnek Veress László, aki Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a kabinetfőnöke. Ebben azt írta, sem ő, sem családja nem lakott és jelenleg sem lakik semmiféle alapítványi tulajdonban lévő ingatlanban.

Ugyanakkor Veress László november eleje óta nem adott magyarázatot arra, hogy miért anyósa nyitott ajtót abban a villalakásban, amit külhoni magyaroknak szánt adományokból vásárolt meg 240 millió forintért egy elvben határon túliakat támogató alapítvány. Továbbá azt sem árulta el a kabinetfőnök, hogy milyen jogcímen használja sajátjaként az ingatlant a családja. Látogatásunkkor ugyanis Veress felesége is a villához érkezett. Az asszony a két gyerekével lépett be a kapun, a kódot fejből ismerve. Ő és a gyerekei is otthonosan mozogtak a villa kertjében, ami közel is van nekik, hiszen – mint azt Veress anyósától megtudtuk – a család a szomszéd házban lakik.

Veress először mindent tagadott, majd elismerte, hogy anyósáék használják a lakást, ám azt nem árulta el, hogy milyen jogcímen.

Kapcsolódó
Külhoni magyaroknak szánt pénzből vettek budai villalakást, Kövér László titkárságáig vezetnek a szálak
Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke, Veress László családja használ egy II. kerületi ingatlant, amit egy határon túli magyarokat támogató alapítvány vásárolt meg. Az alapítvány egy Kövér Lászlóval baráti viszonyt ápoló tajvani milliárdos közbenjárásával jutott hozzá több mint 300 millió forinthoz. A pénzből a villalakáson túl egy Audi A6-osra is futotta.

Mint azt lapunk feltárta, a budai villalakást megvásárló Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítványt Visontai Kálmán vezeti, aki Veress munkatársa az Országházban. A határon túli magyaroknak szánt adományokból nemcsak ingatlanra, hanem egy Audi A6-os megvásárlására is jutott pénz, ezt Visontai használja. A szervezet egyetlen nemzetközi forrásból kapott adományt, több mint 322 millió forintot. A támogatás Frank Liu tajvani milliárdos üzletember közbenjárásával érkezett, aki az Index korábbi cikke szerint jó barátságot ápol Kövér Lászlóval (a házelnök nemrég állami kitüntetésre is felterjesztette), bár az nem derült ki, hogy pontosan melyik külföldi cég utalt az alapítványnak.

A történtek miatt a Transparency International Magyarország és Tényi István is feljelentést tett, ezek alapján sikkasztás miatt rendelt el nyomozást a rendőrség ismeretlen tettes ellen. Erről szólva írhatta azt közleményében Veress László, hogy vele szemben soha nem folyt és jelenleg sem folyik semmiféle hatósági nyomozás vagy büntetőeljárás.

Juhász Péter az Együtt volt elnöke közben megtalálta Székelyföldön Veress László úszómedencés házát, amelyről a kabinetfőnök most azt közölte, a 2006 és 2010 között épült ház kizárólagos tulajdonában és használatában – ez egyébként az ingatlan tulajdoni lapjáról is kiderült.

A telekkönyvi dokumentumokból az is látszik, hogy a külföldről érkezett pénzből budai villalakást vásárló alapítvány 35 millió forintot adott az Erdélyben bejegyzett Ábel Egyesületnek. Az egyesület elnöke az a Stefán Károly Róbert, aki a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítványt alapította. Azonban figyelemre méltó körülmény, hogy Veress székelyföldi úszómedencés házának tulajdoni lapja szerint 2019 óta az ingatlanra elővásárlási joga van az említett Ábel Egyesületnek. Ennek okát sem Veress, sem az egyesület nem tisztázta.

A november elején megjelent cikkünkben foglaltak miatt sem Kövér László házelnök, sem Veress László, sem pedig Visontai Kálmán, illetve az általa vezetett Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány sem élt helyreigazítási kérelemmel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik