Belföld koronavírus

Kúria: ki kell adni a kórházkiürítés adatait

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem titkolózhat tovább.

A Magyar Helsinki Bizottság a Kúrián is pert nyert, így az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ki kell adnia a tavaly áprilisi kórházkiürítést elrendelő dokumentumot.

Az ítélet szerint  a Kásler Miklós vezette tárca hiába érvelt azzal, hogy a közadat későbbi döntést készít elő, nyilvánosságra kerülése veszélyeztetné a járvány elleni védekezést, mert alperesként ezt nem tudta konkrétumokkal alátámasztani.

A civil jogvédő szervezet felidézte, hogy 2020 áprilisában előbb a kórházi férőhelyek 50, majd 60 százalékát kellett „felszabadítani”, ami azt jelentette, hogy egyik napról a másikra tettek ki betegeket a kórházakból, sokan szakszerű ellátás nélkül maradtak, ami súlyos megpróbáltatást jelentett betegeknek, családjaiknak.

A kormány kommunikációja is ellentmondásos volt. Az Emmi elismerte, volt ilyen utasítás, addig Kásler miniszter egy interjúban tagadta, hogy ő írta elő a betegágyak felszabadítását, a felelősségét igyekezett a szakmai kollégiumokra hárítani.

Kapcsolódó
Kásler: csúsztatás, hogy ki kellett üríteni ágyakat
A miniszter a hazaküldött betegekért orvosaikat teszi felelőssé. Nem érzékeli, hogy Orbán Viktor neheztelne rá.

Ehhez képest az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet és a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatóját is azért mentette fel a miniszter, mert nem teljesítették a Nemzeti Népegészségügyi Központ – az operatív törzs által jóváhagyott – kiürítési utasításait, azaz a betegek tömeges hazaküldésre vonatkozó ukázt.

A Magyar Helsinki Bizottság adatkérését tavaly májusban tagadta meg az Emmi. Szűkszavúan „arra hivatkozott”, hogy a „kért dokumentum további jövőbeli döntés megalapozását is szolgálja”. Ezt a civil jogvédő szervezet nem fogadta el, ügyvédje, Tóth Balázs bírósághoz fordult. Előbb a Fővárosi Törvényszéken, majd a Fővárosi Ítélőtáblán is nyert, de a tárca felülvizsgálati eljárást kezdeményezett.

A per most ért véget a Magyar Helsinki Bizottság ismételt sikerével. A Kúria minden ponton fenntartotta bíróságok korábbi döntéseit.  A kórházkiürítés ügyében több beteget és családjaikat is a Magyar Helsinki Bizottság képviselt. Tóth Balázs azt mondta, remek lenne, ha legalább a Kúria ítélete után külön végrehajtási eljárás nélkül meg lehetne tudni az igazságot arról, pontosan miért kellett ezreknek pánikszerűen elhagyniuk egészségügyi intézményeket.

Kapcsolódó
Közel 20 ezer beteget küldtek haza tavasszal a kórházakból
Szél Bernadett féléves küzdelem után hozzájutott az adatokhoz. A kormány korábbi magyarázatai komoly csúsztatások a számok tükrében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik