Belföld

Rendőröket vezényeltek Debrecen környéki vonatokra

MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Megnőtt a Debrecen környéki éjszakai és kora reggeli járatokon a rendbontások száma, így egyes vonatokon november 29-től készenléti rendőrök és vasútőrök is utaznak, írja a Telex.

A lap cikke szerint az utóbbi időben nagyot romlott a vonattal utazók és a vasúti dolgozók biztonságérzete több Debrecen környéki vonaton.

Az egyik vasutas szakszervezethez, a VDSZSZ-hez érkezett jelzések szerint kiabálnak, provokálnak és rettegésben tartják az utasokat és a jegykezelőket a MÁV hajnali és késő esti járatain jegyek és okmányok nélkül utazó, sokszor bedrogozott rendbontók.

A vasutasok szerint az is probléma, hogy a jegyvizsgálók zömében egyedül dolgoznak, közülük is főleg a nők érzik azt, hogy nincsenek biztonságban.

Ennek fényében született az a döntés, hogy november végétől a MÁV biztonsági munkatársai és a készenléti rendőrök utazzanak a Nyíregyháza-Debrecen-Budapest Nyugati pályaudvarig közlekedő napi öt, majd december 12-től már hét járaton.

A Telex felszállt az egyik Nyíregyháza és a Nyugati pályaudvar között közlekedő vonatra, de nem találkozott biztonsági emberekkel, sem rendőrökkel, ahogy a megkérdezett utasok sem.

A vasúttársaság ugyanakkor sikeresnek véli az akciót, mint fogalmaztak,

mérhetően csökkent a jegykezelőket ért atrocitások száma, ráadásul a jegykezelők nemcsak a mobiljukkal, hanem a vészjelzővel is tudják értesíteni a biztonságiakat, akiknek számát előre láthatóan tovább növelik a következő hetekben.

Az ORFK a lap megkeresésére azt közölte, november 29-től december 8-ig egyetlen egy esetben sem kellett a rendőröknek intézkedniük ezeken a vonatokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik