Belföld

Ellenzék: Brutális támadás történt a megmaradt demokratikus intézmények ellen

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A nemzetbiztonsági bizottság csütörtöki ülését követően sajtótájékoztatót tartottak ellenzéki képviselők. Stummer János a testület jobbikos elnöke elmondta: mivel a kormányoldal szabotálja egyes nemzetbiztonsági ügyek tisztázását, ellehetetlenül az, hogy az ellenzéki képviselők szakszerű, kimerítő válaszokat kapjanak például a Pegasus kémszoftverrel kapcsolatos kérdéseikre.

Hozzátette, csütörtöki ülésükön azt szavazta le a kormányoldal, hogy Vadai Ágnes (DK), a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke a zárt ülésen meghallgathassa, milyen válaszokat ad a tanácskozás nyilvános részén feltett kérdéseire Pintér Sándor belügyminiszter.

Molnár Zsolt (MSZP) szerint a kormánypárti többség ténykedése azt bizonyítja, hogy mindig van lejjebb, és nem merítette ki minden obstrukciós, szabotáló, merénylő, akadályozó lehetőségét. A szocialista politikus szerint ami történik, az brutális támadás a megmaradt demokratikus intézmények ellen.

Kiemelte: szükséges a nemzetbiztonsági célból történő titkos információgyűjtés engedélyezésének átgondolása, és erre javaslatot is tesz majd a jelenlegi ellenzék.

Ungár Péter (LMP) arról beszélt, ha bármilyen ellenzéki képviselő az ezredét teszi közzé annak, amit Kósa Lajos tett a Pegasus-ügyben, eljárás indulna ellene államtitoksértésért. Kifogásolta, hogy Vadai Ágnes annak ellenére nem hallgathatta meg a belügyminiszteri választ, hogy át van világítva, sőt korábban vezette is a nemzetbiztonsági bizottságot.

Innen is látszik, hogy az, hogy mi az államtitok, az semmilyen szinten nem egy törvényi kategória a Fidesznél, hanem egy politikai kommunikációs kategória, és kormányváltás esetén az államtitok vissza fog állni az eredeti státuszába – jelentette ki Ungár Péter.

Vadai Ágnes (DK) a sajtótájékoztatón jelezte: a bizottság ülésén közölte, hogy szeretett volna betekinteni a Pegasus beszerzésének dokumentációjába, de ennél is sürgetőbbnek tartja annak megválaszolását, Varga Judit megsértette-e e a nemzetbiztonsági törvényt akkor, amikor a külső engedélyhez kötött információszerzést (…) olyan személynek adta ki tartósan a minisztériumban, aki erre a törvény alapján nem jogosult.

Kapcsolódó
Pegasus-ügy: csak zárt ülésen hajlandó válaszolni a kérdésekre Pintér Sándor
A belügyminiszter szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok hibátlanul végzik a munkájukat.

Hangsúlyozta: a hatályos jogszabályok szerint ezt a jogkört csak ideiglenesen adhatja át a miniszter, állandó jelleggel nem. Hozzátette: súlyosbítja a helyzetet, hogy olyan emberhez került a feladat, aki nagyon súlyos korrupciós ügybe keveredett.

A DK-s politikus szerint a történtek megalapozhatják több parlamenti bizottság együttes ülését is, hangsúlyozva, az Igazságügyi Minisztérium nem zárkózhat el a legalapvetőbb kérdések megválaszolásától, az engedélyezések kérdésében pedig Varga Judit miniszternek kell válaszolnia.

Kapcsolódó
Szijjártó a Pegasust gyártó NSO-ról azt hitte, hogy az a Nemzeti Sport Online
Megkérdezte a munkatársait, hogy a sportlap előfizetésével van-e probléma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik