Belföld

Videón az újbudai buszsofőrre sörösüveggel támadó részeg

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Garázdaság miatt emelt vádat a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség azzal a 26 éves férfival szemben, aki tavaly júliusban sörösüveget vágott a buszsofőrt védő üveghez Újbudán.

A vádirat szerint a férfi ittasan szállt fel a 901-es éjszakai buszra a Budafoki út és Hengermalom út kereszteződésénél található buszmegállóban. Vele volt két ismerőse is. Az első ajtónál szálltak fel, azonban mivel  nem volt jegyük, bérletük és ittasak is voltak, ezért a buszvezető közölte velük, hogy nem utazhatnak a buszon.

Emiatt a vádlott és a buszvezető között szóváltás alakult ki, amelynek során a sofőr a busz ajtaját megpróbálta becsukni, amit azonban a férfi megakadályozott, szétfeszítette a busz ajtaját, majd lelépett a járműről. Ezután hozzávágta a kezében tartott sörösüveget a buszvezető fülke üvegének, amelynek következtében a sörösüveg széttört. Az elkövető az ismerősivel együtt ezután elhagyta a helyszínt, nem sokkal később azonban a rendőrök megtalálták őket.

Az ügyészség közérdekű munka kiszabását kérte a korábbi garázdasága miatt próbára bocsátás alatt álló férfire, aki jelenleg letartóztatásban van egy másik ügye miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik