Belföld

Nagykőrösi kettős gyilkosság: 19 és fél évet kértek az apát és fiát kivégző fiatalra

police.hu
police.hu

Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség azzal a V. Csabával szemben, aki tavaly áprilisban baltával vert agyon egy apát a fiával egy nagykőrösi tanyán, majd rájuk gyújtotta a romos épületet.

 Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség 19 és fél év szabadságvesztést kért a részbeni beismerő vallomást tevő férfire arra az esetre, ha az előkészítő ülésen mindent beismer és lemond a tárgyalás jogáról is.

Hozzátette, a vádlott még nem volt 21 éves a bűncselekmény elkövetésekor, ezért húsz év a maximálisan kiszabható büntetés vele szemben.

A szerény körülmények közt élő apa egyedül nevelte a tíz és tizenhét év közötti gyerekeit egy városszéli tanyán. Az ominózus napon a romos otthonukat igyekeztek kipofozni,  amikor 18 éves, mindössze hét általános iskolát végző V. Csaba letámasztotta a tanya előtt a biciklijét és bement hozzájuk cigarettát kérni. Az elkövető beállt hozzájuk fát vágni, így került a kezébe a balta.

Aprítás közben a születési rendellenességgel született (csökevényesen fejlődött az egyik karja) 17 éves fiú elmondta, hogy apjával együtt élnek az albérletben, és tele vannak pénzzel. V. Csaba ekkor gondolkodás nélkül lendítette a baltát és fejbe vágta vele a fiút. Az eszméletét vesztett, földre rogyó gyerektől elvette mobiltelefonját, majd bement a házba és a fiatalember 51 éves apját is legalább négyszer fejbe vágta a baltával.

Ezt követően alaposan átkutatott mindent, de pénzt nem talált. A nyomok eltüntetésére benzint locsolt szét, tüzet gyújtott, majd sorsára hagyta az áldozatait és elmenekült. A szénné égett holttesteket a legnagyobb fiú, Gábor találta meg másnap.

A meggyilkolt férfi testvére korábban azt mondta lapunknak, hogy Gábor gondoskodik az öt kistestvéréről, a család pedig igyekszik minden segítséget megadni nekik. 

Az igazságügyi orvosszakértők véleménye szerint az apa halálát a nagy erejű ütés következtében kialakult koponyatető, koponyaalap csontjainak törésével járó sérülések, valamint agyroncsolódás okozta, eszméletlen, de felgyújtásakor még életben lévő fia a teljes testén szerzett égési sérülései közben elszenvedett, heveny idegrázkódtatásba halt bele.

A Pest Megyei Főügyészség gyakorlatilag a rá kiszabható legsúlyosabb büntetést kérte a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember-, illetve a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt fiatalra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik