Illyés Tibor / MTI
Belföld

Matolcsyék saját magukon is kezdhetnék a spórolást

Azt javasolta a kormánynak Matolcsy György jegybankelnök, hogy fújja le a fölösleges gigaberuházásokat, megelőzve a gigantikus költségvetési deficitet. Ebben akár maga Matolcsy György is segíthetne, ha például leállítaná az MNB-székház 55 milliárdos renoválását.

Le kellene mondani a nagy állami beruházások egy jelentősebb részéről – javasolta a kormánynak a mind magasabb költségvetési hiány miatt vészharangokat kongató Matolcsy György jegybankelnök. Orbán Viktor miniszterelnök korábbi jobbkeze ugyanis a múlt héten újabb bírálatot fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikája miatt és a következőket vetette fel a Magyar Nemzetben megjelenő cikkében:

el kell engedni, vagy át kell ütemezni a hiányt termelő, de versenyképességet nem erősítő állami beruházások egy részét.

Ha Matolcsy György jó példával előállva fricskát akarna adni a kormánynak, akkor akár saját magán is kezdhetné a spórolást. A Magyar Nemzeti Bank ugyanis éppen most vág bele a Szabadság téri székházának a felújításába. A projektre jelentős összeget, 55 milliárd forintot szánnak. „A munkák során az 1902 és 1905 között, Alpár Ignác tervei szerint épült bankpalotán helyreállítják a II. világháború utáni átalakítások által okozott építő- és képzőművészeti károkat, visszaadva így a műemléképület eredeti pompáját – indokolta többek között a rekonstrukciót az MNB. A székház a tervek szerint 2025-re újulna meg – már amennyiben nem fogadja meg a saját tanácsát Matolcsy és ütemezik át a beruházást.

Juhász Gábor / MTVA / Bizományosi A Magyar Nemzeti Bank (MNB) épületének déli homlokzata az V. kerületi Szabadság téren.

Lefújhatja a jegybank a futurisztikus irodaház-építési tervét, amelynek nyomán csavart formájú, 23 emeletes toronyházat húznának fel a rendőrpalota mellé Twist Tower néven. Ezt az MNB alapítványokban felhalmozódott vagyonból finanszíroznák.

Pár milliárdos megtakarítást hozhat, ha leállítanák a helyiek által sokat támadott konferencia-központ és kikötő építését a volt MÁV-gyereküdülő helyén Balatonakarattyán. A teljes beruházásról nincsenek adatok, de csak a vitorláskikötő több mint fél milliárd forintba kerülne.

Meg fogják lépni

Abszolút indokoltnak tartja Matolcsy György javaslatát Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője, mivel meg kell fékezni az elszabadult hiányt. – Ahhoz, hogy az államháztartás csökkenjen, valahol vágni kell. És ott kell csökkenteni, ahol a legkevésbé fáj, vagyis a nagy állami presztízsberuházásoknál, például sportcsarnokok vagy stadionok építésénél. Erre szükség lesz – mondta a közgazdász, aki arra számít, hogy a tavaszi választások után meg fogják lépni, bárki is alakít kormányt.

A Buda belső részén levő Postapalota felújítását most már késő lenne leállítani, mivel jövő év elején tervezik az átadását. A jegybank három éve 14 milliárdért vette meg  az épületet szerkezetkészen felújított állapotban a saját alapítványától, amely még 2014-ben jutott az erősen leromlott állapotú ingatlanhoz. Csak a költözés nettó 107 millió forintba fog fájni, a felújítás összegéről azonban nincsenek nyilvános adatok. Azt lehet tudni, hogy a jegybank 1 milliárd forintért építtet egy átjárót a Várfok utca alá, hogy könnyebben meg lehessen közelíteni a Széll Kálmán térről az épületet. Ide kerül majd az MNB bankfelügyelete, valamint Pénzmúzeumot is nyitnak az ingatlanban.

Kerestük az MNB-t, hogy konkrétan mely beruházások elhalasztását javasolná Matolcsy György, illetve áttekintik-e a jegybankhoz kapcsolódó beruházásokat, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak. Ahogyan hallgat a pénzügyi tárca is, noha tettünk fel kérdéseket a szerintük feláldozható állami beruházásokról.

Frissítünk!

A cikkünk megjelenése után reagált a jegybank:
“Az állami beruházásokat illető minden egyedi döntés természetesen a kormányzat megfelelő szerveinek a hatáskörébe tartozik. A jegybank Elnökének írása az MNB törvényi mandátumának megfelelően az árstabilitás fenntartását és Magyarország gazdasági felzárkózását érintő megállapításokat és átfogó javaslatokat tartalmaz.”

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.