Belföld

Kásler a koronavírus elleni védekezésről: A pálinkának egészen más szerepe van az ember életében

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI
A rendszeresen és megfelelő mértékben fogyasztott alkohol nem véd meg a vírustól az emberminiszter szerint. Azt viszont nem részletezte, pontosan milyen szerepet tölt be a pálinka az ember életében.

Nagy öröm látni, hogy aktivizálták magukat az emberek

– mondta az oltópontoknál kígyózó sorokkal kapcsolatban Kásler Miklós az Életközelben legújabb részében.

Kapcsolódó
Több száz polgárőr állt szolgálatba az oltópontokon
Ezen kívül a kistelepüléseken a háziorvosokat is segítik.

Az emberi erőforrások minisztere az interjú során beszélt az oltási akció hétről, a koronavírus kezelésének legújabb eljárásrendjéről, de szóba kerültek az oltással kapcsolatos tévhitek és ismételten felhívta a figyelmet a harmadik oltás fontosságára, írja az MTI.

Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a járvány ellen a legnagyobb lehetőség az oltakozás

– mondta a miniszter, aki értetlenül áll az előtt, hogy a mai napig vannak oltásellenesek. Rámutatott: a tömeges megbetegedésben rendkívül sok embert elveszítettünk, ugyanakkor teljesen egyértelmű, hogy az oltottak esetében a haláleset nagyon ritka.

Én mindenkinek felhívom a figyelmét arra, hogy próbálja meg józan ésszel, érzelmek nélkül végiggondolni ezeket a tényeket és ennek megfelelően visszanyúlni az oltásokhoz

– hangsúlyozta.

A miniszter az interjú során beszámolt a koronavírus megelőzésére és gyógyítására vonatkozó orvosi kézikönyv legújabb változatáról. Kiemelte: a 2020 márciusában összeállított eljárásrend kiegészült az azóta gyűjtött információkkal, tapasztalatokkal. A klinikai orvosok mellett gondoltak a családi orvosokra, számukra is elkészült a frissített eljárásrend.

Ezek az ajánlások azt segítik elő, hogy minél hamarabb elkezdődhessen a kezelés, mert annál inkább el lehet kerülni a betegség súlyossá- középsúlyossá alakulását, esetlegesen a lélegeztetőgépre kerülést vagy a fatális végkifejletet – ismertette a miniszter.

Kásler Miklóst a vírusról terjengő tévhitekkel kapcsolatban rámutatott: legalább annyira veszélyesek, mint maga a vírus. Arra a tévhitre, mely szerint a megbetegedés után van annyi ellenanyag az ember szervezetében, hogy ne kelljen felvennie az oltást úgy reagált, hogy az ellenanyag termelése csak az immunitásnak egyik összetevője.

A másik a sejtes immunitás. Azt az ellenanyagok kimutatása nem jelzi, pedig a kettőt együtt kell értékelni

– közölte.

Koronavírus

Szintén szóba került egy másik tévhit, amely szerint a rendszeresen és megfelelő mértékben fogyasztott alkohol megvéd a vírustól.

A félreértés azon alapul, hogy az alkoholban lévő fertőtlenítőszerek a vírust elpusztítják. De ez nem igaz a koronavírusra. A pálinkának egészen más szerepe van az ember életében

– kommentálta, majd ismét rámutatott a valódi tényekre.

Szerinte azt kell az embereknek megérteni, hogy az eredeti vírusra kifejlesztett vakcinák idővel veszítenek a hatékonyságukból. Emlékeztetett: az egyszer beoltott emberek az indiai mutánssal szembeni védekezőképessége 3-4 hónap alatt 7 százalékra, a kétszer oltottak esetében kb. 90-ről 60 százalékra csökken. Ezt csak a harmadik oltással lehet 90 százalékra emelni ismét – szögezte le a tárcavezető, és mindenkit az oltás felvételére buzdított.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik